Claudio Ranieri az AS Roma új edzője

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 1. 18:45
Olasz sajtóértesülések szerint megegyeztek a fele: Claudio Ranieri veszi át Luciano Spalletti helyét az AS Roma kispadján. Az előző szezonban még a Juventust irányító szakember reggel óta az olasz fővárosban tárgyalt a Farkasok vezetőségével - eredményesen. Így a rutinos tréner vezetheti az idényt rémesen kezdő (két meccs, két vereség) csapatot. Tar üstökű kollégája a délután folyamán nyújtotta be lemondását.


„Benyújtottam a lemondásomat és a vezetőség azonnal el is fogadta azt" - nyilatkozta Spalletti a Sky Sport Italiának a délután folyamán.

A tar szakember távozása már a küszöbön volt, miután csapata borzalmasan kezdte a Serie A új idényét. A Farkasok két meccsen két vereséget szenvedtek el és hat gólt kaptak. Ráadásul a trénert a szurkolók is kikezdték.

Alig telt el néhány óra és az itáliai média értesülései beigazolódtak: a romanews.eu és a Sky Sports 24 szerint Claudio Ranieri reggel óta tartó tárgyalássorozat után megegyezett Rosella Sensivel, a Farkasok elnökével és Daniele Prade sportigazgatóval. 

„Ez még csak a megállapodás volt, szerdán alá is írjuk a szerződéseket, ügyfelem várhatóan kétéves periódusra kötelezi el magát" - mondta Mattia Grassini, Ranieri ügynöke.