Cech négy évvel hosszabbított

Létrehozva: 2012. május 28. 19:50
Petr Cech új, négy évre szóló szerződést írt alá a Chelsea-vel. Az Európa-bajnokságra készülő cseh kapus bízik benne, a folytatás is annyira sikeres lesz, mint az elmúlt nyolc esztendő.


 

A 30 éves hálóőr még 2004-ben érkezett Londonba a francia Rennes-től, kilencmillió fontért, és rövid idő alatt a csapat gerincének oszlopa lett.

Egészen bámulatos, de 178 mérkőzésén sem kapott gólt, ami összes meccsének majd’ fele, 48 százaléka – ehhez fogható mutatóval csak nagyon kevés hálóőr büszkélkedhet.

A csúcsra nemrégiben ért fel a Bajnokok Ligája-győzelemmel, amit három Premier League-cím, ugyanennyi FA-kupa- és két Ligakupa-siker előzött meg. Folytatná a sort.

„Bízom benne, hogy a következő négy év is olyan sikeres lesz, mint az a nyolc, amit eddig lehúztam a Chelsea-nél” – nyilatkozta Cech klubja honlapján.

A Kékek nevében az ügyvezető, Ron Gourlay méltatta a klasszist: „Afelé, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonlóan sikeresek legyünk, hatalmas lépést tettünk azzal, hogy (Cech) 2016-ig marad a klubnál.”

A legendák közül Didier Drogba a minap jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg június végén lejáró kontraktusát a Stamford Bridge-en.

Címkék: Petr Cech