Capello besokallt: lemondott!

Létrehozva: 2012. február 8. 21:00
Fabio Capello lemondott az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, erősítette meg a helyi szövetség (FA). Az okát nem is titkolják: John Terry és a kapitányi karszalag körüli mizéria vezetett a szakember távozásához.


 

Négy hónappal az Európa-bajnokság előtt minden a feje tetején áll az angol válogatottnál, Fabio Capello ugyanis azonnali hatállyal felállt a kispadról.

Az olasz szakvezető azt nehezményezte a sajtónak, hogy az FA elvette John Terrytől a karszalagot a Chelsea-hátvéd rasszista botránya miatt, és a tréner úgy érezte, nincs maradása.

Az FA honlapján közleményben jelentették be a döntést:

„A szövetség megerősíti, hogy Fabio Capello a mai napon felmondott az angol válogatott szövetségi kapitányaként. A bejelentést egy találkozó előzte David Bernstein FA-elnök, Alex Horne általános igazgató és Fabio Capello között.”

„A megbeszélésen az FA igazgatótanácsának azt a döntését vitatták meg, mely szerint már nem John Terry a csapatkapitány, illetve hogy Fabio Capello erre milyen választ adott a sajtóban.”

„Az egyórás egyeztetést követően a szövetség elfogadta Fabio lemondását, aki azonnali hatállyal távozik” – áll a kommünikében.

Az utódlás kérdésében még nem született döntés.

Címkék: Fabio Capello