Bundabotrány: az MLSZ megkapta a kódokat

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 27. 14:16
Eltökélt szándéka az MLSZ-nek, hogy megtisztítsa a labdarúgást a fogadási csalásoktól, és ha az esetleges gyanúk beigazolódnak, vasököllel sújtson le a vétkesekre. Az UEFA 29000 mérkőzésből szűrte ki azt a 65-öt, amelyek esetében indokolt volt átadni az információkat a német nyomozóhatóságoknak, ezek 17 országhoz kapcsolhatóak. A Honvéd érintettségét jelezték a magyar szövetségnek, de konkrét bizonyíték ebben az ügyben sincs. Megkapták a kódokat az UEFA-tól a fogadások számítógépes megfigyelő rendszeréhez.


Kisteleki István azzal kezdte, nem örül a médiaérdeklődésnek, boldogabb lett volna ha az Ollé program keretén belül létesített Columbus utcai futballpálya lett volna az újságírók látogatásának apropója.

Kifejtette, nem arra tettek esküt, hogy fogadási csalások után nyomozzanak, hanem a magyar futball fejlesztését, a stadionok megtöltését, a pénzügyek rendbetételét tűzték ki célul maguk elé.

A rendkívüli elnökségi ülésen tájékoztatták az európai bundabotrány ügyében összehívott csúcs fejleményeiről az összes klubtulajdonost, érdekesség, hogy előszor fordult elő, hogy mind a 16 klub a legfelsőbb szinten képviseltette magát. Minderre azért volt szükség, mert az UEFA levele alapján a magyar érintettség is feltételezhető.

Az UEFA arról tájékoztatta hivatalos úton a szövetséget, hogy a Budapest Honvéd labdarúgóklub feltehetőleg megsértette az európai szövetség fegyelmi határozatát a a Fenerbahce elleni UEFA kupa meccsen. A szövetség mérkőzésfigyelő számitógépes rendszere "pirosat jelzett", rendhagyó fogadási mintákat mutatott. Ez azonban még csak gyanú, semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá. Kisteleki hangsúlyozta, az UEFA-ban is csak egy évi működik a monitoring, mire kiépítették a riasztó rendszert, néhány házba már betörtek...

Az MLSZ-nek semmilyen információja nincs a bochumi ügyészségtől, ez a találkozó az UEFA rendszerén akadt fent. 29000 mérkőzést vizsgáltak, 65 olyan meccset találtak, ahol indokolt átadni az információkat a német rendőrségnek. Ezek 17 országhoz kapcsolhatóak.

Az MLSZ azt várja a Honvédtól, hogy legyen együttműködő az UEFA-val és az illetékes hatóságokkal. A szövetség és a klubvezetők értékelték a kialakult helyzetet, egyöntetűen arra jutottak, mindent megtesznek azért, hogy megtisztítsák a labdarúgást a fogadási csalásoktól. A klubtulajdonosoknak saját jól felfogott üzleti érdekük, hogy együttműködjenek. A héten megkapták az UEFA-tól a hozzáférési kódokat a számítógépes rendszerhez, így az MLSZ maga is tudja percről percre monitorozni a fogadáson szereplő mérkőzéseket. Információik szerint összesen mintegy 480 fogadóirodánál lehet labdarúgómérkőzésekre fogadni.

Feljelentést nincs a Fenerbahce-Honvéd (5-1) mérkőzéssel kapcsolatban, ez az UEFA kompetenciája. Mindazonáltal megkezdődött a MLSZ fegyelmi szabályzat újragondolása. Amennyiben beigazolódik a gyanú, az a leghatározottaban eljárnak a vétkesekkel, esetlegesen a klubokkal szemben.

Intézkedési tervet fogadtak el és javaslatokat várnak a gyanús esetek felderítésére, kivizsgálására. Az elnökségi ülésen részt vett a Nemzeti Nyomozóhivatal képviselője, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviselője, illetve Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetékesei is.

Kisteleki azzal zárta, "ez egy új jelenség, amely ellen meg kell tanulnunk küzdeni". Helmeczy László alelnök, - aki a jövőben tartja a kapcsolatot  kormányzati szervekkel - leszögezte, a ebben az esetben a szövetségi szankció csak mellékbüntetés lehet, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják a vétkeseket.

A KÖZLEMÉNY
- Az MLSZ, valamint a Soproni Ligában és a nemzeti bajnokság más osztályaiban érdekelt klubok egyformán eltökéltek abban, hogy megakadályozzák a labdarúgó mérkőzések eredményének jogellenes eszközökkel történő befolyásolását.

- Az MLSZ, valamint a Soproni Ligában és a nemzeti bajnokság más osztályaiban érdekelt klubok szilárd elhatározása, hogy mind a magyar, mind a külföldi nyomozó hatóságoknak, illetve vizsgálatot folytató sportszervezeteknek minden támogatást megadnak ahhoz a tevékenységükhöz, amely a jogellenesen befolyásolt eredmények, illetve az elkövetők személyének felderítésére, felelősségük megállapítására és felelősségvonásukra irányul.

- Az MLSZ elnökségének határozott álláspontja, hogy ameddig olyan konkrét adatok nem állnak rendelkezésre, amelyek negalapozzák az esetlegesen felmerülő gyanút mérkőzések eredményének jogellenes befolyásolására, addig a sajtóban minden nyilvánosságra kerülő információ csak puszta feltételezés, spekuláció és ezekkel kapcsolatban nincs helye semmiféle hivatalos kommentárnak.

- Az MLSZ elnöksége legközelebbi ülésén (december 16.) konkrét intézkedési tervet dolgoz ki a Közös Közleményben megfogalmazottak végrehajtására, határozatában máris felkérte a szövetség NB I-es és NB II-es bizottságát, hogy ennek előkészítésében vegyen részt.