Bréking: Barry lesz a kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 28. 13:40
Fabio Capello sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Manchester City középpályása, Gareth Barry lesz az angol válogatott csapatkapitánya kedd este Ghána ellen, barátságos mérkőzésen. Ő lesz a hetedik kapitány a Capello-érában.


Barry kapta a karszalagot, annak ellenére, hogy Wales ellen szóhoz sem jutott szombaton. Capello azzal indokolta döntését, hogy a City játékosa született vezéregyéniség, továbbá ő rendelkezik a legtöbb válogatottsággal a "maradék keretből".

Mint ismeretes, hat játékost is hazaengedett Capello az Eb-selejtező után, köztük azt a Terryt, aki egyéves közjáték után lehetett a kapitány a Wales elleni győzelem alkalmával. Steven Gerrardot és Rio Ferdinandot már korábban sem nevezte, mindkét sztár sérülés miatt maradt távol.

Capello gyakorlatilag B-csapatot küld pályára, Andy Carrollal megerősítve támadnak majd az angolok a Wembley-ben.