„Brazília az Inter és a Barca ötvözete"

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 16. 10:41
Ahhoz képest, hogy a világbajnokság kedd esti meccse előtt arról beszéltek, Brazília megdöntheti a magyarok Salvadornak lőtt tízgólos rekordját, Észak Korea akár pontot rabolhatott volna az ötszörös világbajnoktól. Az összecsapás után nyilatkozó dél-amerikai ászok elismerték, a vártnál keményebb ellenállásba ütköztek, de Kaká, Dani Alves, Robinho és Júlio César nem győzték elégszer hangsúlyozni, elérték céljukat, megvan a három pont.


 

„Brazília olyan, mintha a Barcelonából és az Interből gyúrták volna össze – nyilatkozta Júlio César a mérkőzést követően a Goal.com-nak. – Amikor játszunk olyan érzésem van, mint amikor a két együttes a Camp Nouban lépett pályára."

„Jó mérkőzés volt, lényeg, hogy két gólt lőttünk, a három pont zsebben van és vezetjük a csoportot. Természetesen a nyitótalálkozón mindenki feszült, bármi megtörténhet. Szerencsére a második félidőre felpörögtünk" – tette hozzá a kapus. – Különösen örülök Maicon góljának, mert személyes jóbarátom."

„Ha csak az eredményt nézzük, teljesítettük célunkat, de egyáltalán nem volt könnyű, ha pedig a folytatást nézzük, csak nehezebb csapatok várnak ránk. A koreaiak ellen a kulcs a türelmünk volt, így képesek feltörtük védelmüket és bevettük kapujukat" – értékelt Dani Alves.

„Elégedett vagyok első mérkőzésemmel, egyáltalán örülök, hogy megértem a világbajnokságot az utóbbi időben összeszedett sérüléseim után" – magyarázta Kaká. – Boldog vagyok, hogy ma pályára léphettem, és lehetőséget kaptam, jól éreztem magam a pályán és az eredményre sem lehet panasz."

„Egy nagyszerűen játszó csapattal harcoltunk, eleinte jól védekeztek, de a második 45 percben sikerült üres területekre befutva lehetőségeket kialakítani, amelyekkel szerencsére éltünk" – nyilatkozta a Real Madrid irányítója.

Robinho röviden tömören annyit mondott: „Jobbak voltunk, amely az eredményben is megmutatkozott. Simán nyertünk és készülünk következő összecsapásunkra." 

Brazília második csoportmeccsét Elefántcsontpart ellen vívja június 21-én. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Kicsi” Korea majdnem leégette Brazíliát
GÓLVIDEÓK! A világ legjobbjának tartott Brazília borzasztó első félidőt követően mindössze 2-1-re tudta legyőzni Észak-Koreát a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G-csoportjában. A Selecao Maicón szenzációs bombájával, majd...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dupla nulla a halálcsoportban!
VIDEÓK! Nem tudott dűlőre jutni egymással Elefántcsontpart és Portugália a vébé eddigi legkiegyenlítettebb ütközetében, a G jelű halálcsoport első mérkőzésén. Cristiano Ronaldónak két ágyúzása is majdnem beakadt, a végén Drogba...
Tovább a teljes cikkhez »