Börtönbe kerülhet Bölöni László?

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 5. 15:44
Hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik Bölöni Lászlót Belgiumban, amiért még a Standard Liege edzőjeként kitessékelte a doppingellenőrzés miatt a csapat öltözőjébe belépő illetékest tavaly novemberben a Gent ellen 2-1-re elveszített meccs után - írják belga és erdélyi források.


A Gent elleni, november 21-i mérkőzés után Carcelának, Felipének és Cyriacnak kellett volna alávetnie magát az ellenőrzésnek, azonban a hangosan kiabáló és erőteljesen gesztikuláló haragos edző ezt nem tette lehetővé.

„Bölöni megragadta a karom, és értésemre adta, hogy távoznom kell. Az ajtó felé lökött, és azt mondta, ha nem mész ki, megütlek” – mondta a doppingellenőr.

Bár a vizsgálatra kevéssel később ennek ellenére sor került, a Flamand Közösség mégis úgy döntött, feljelentést tesz az ügyben. A Belga Labdarúgó-szövetség és a brüsszeli főügyész is vizsgálódik, a marosvásárhelyi születésű edző azzal védekezett, nem tudta, hogy a férfi doppingellenőr. Ha Bölönit vétkesnek találják, 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik és 200-tól 2000-ig euróig terjedő pénzbírság kifizetésére kötelezhetik.