Böőr: A visszavágón győznünk kell!

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 18. 14:19
Csütörtök este a labdarúgó UEFA-kupa első selejtezőkörének első mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Győri ETO FC a grúz FC Zestafoni ellen. A győriek egyik legjobb játékosa Böőr Zoltán volt, akinek a góljával egyenlített az ETO a második félidőben.


Nehéz dolga lesz a Győri ETO FC együttesének az FC Zestafoni elleni UEFA-kupa második mérkőzésén, hiszen nem sikerült előnyt szerezniük a július 31-i visszavágóra. A szakadó esőben lejátszott találkozón a győri Böőr Zoltán volt a mezőny egyik legjobbja, aki a megkeresésünkre nyilatkozott az első mérkőzésről.

 

„Semmiképp sem lehetünk elégedettek a első mérkőzéssel. Mindenképpen győzni szerettünk volna, hogy előnnyel tudjunk utazni a visszavágóra. Az első félidőben gyengébben játszottunk, mint ahogyan azt szerettük volna, de a második játékrészben már több lehetőség is adódott előttünk, ám sajnos egyik helyzetünket sem tudtuk gólra váltani.

A visszavágóra maradt a döntés, amin mindenképpen gólt, gólokat kell szereznünk, és erre képesnek is tartom a csapatot.” - nyilatkozta Böőr Zoltán a SportHíradónak.

 

„A grúzok elleni visszavágó előtt még van egy bajnoki mérkőzésünk idegenben a Haladás ellen, és egyelőre erre készülünk, majd utána foglalkozunk a visszavágóval.” – tette hozzá a középpályás.

 

Az UEFA-kupa selejtezőjének második mérkőzését július 31-én rendezik magyar idő szerint 14 órakor.