Bombagóllal bebütált Tóth a Diósgyőrben

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 26. 22:00
Nem, bírt egymással a REAC és Diósgyőr csapata Rákospalotán, a labdarúgó NB I első fordulójában szombaton. Cseri szerzett vezetést a hazai csapatnak a 25. percben, azonban nem sokkal később a vendégek új szerzeménye Tóth Mihály 20 méterről kapásból elvállalt lövése a kapufát érintve szállt a kapuba.


LABDARÚGÓ NB I. 1. FORDULÓ
REAC – DIÓSGYŐR 1-1 (1-1)
Budai II László Stadion, 1500 néző, vezette: Szilasi (Tóth, Lémon)
REAC: Szántai – Sallai (Dinka, a félidőben), Kőhalmi (Nagy, 76.), Kapcsos, Cseri – Erős, Balaskó, Lisztes (Jeremiás, 68.), Dancs – Horváth, Nyerges. Vezetőedző: Aczél Zoltán
DIÓSGYŐR: Köteles – Kamber, Sebők, Milicsics, Gohér – Pintér, Búrány, Sztanics, Ahodikpe (Szélpál, 56.) – Homma (Tchana, 61.), Tóth M. (Szabó V., 79.). Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerzők: Cseri (25.) ill. Tóth M. (29.)
Sárga lap: Kapcsos (45.) ill. Tchana (90.)

 

 

Nagy várakozásokkal és jelentősen átalakított kerettel várta a bajnoki nyitányt a REAC és a Diósgyőr. A két együttes eddig hatszor találkozott az élvonalban, a hazaiak mindössze egyszer tudtak győzni a piros-feketék ellen még a tavalyi esztendőben.

 

A rákospalotaiak legnagyobb nyári igazolása a Ferencvárosból érkező, 32 éves, 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián volt, aki természetesen kezdőként kapott helyett a fővárosi csapatban.

 

Alig vette kezdetét a Diósgyőr új szezonja, a vendégek máris megválhatnak Köteles Lászlótól, akit az a angol másodosztályban szereplő Norwich City szemelt ki magának. A nyár folyamán a vendégek legnagyobb szerzeménye Tóth Mihály volt, aki a múlt heti Szolnok elleni edzőmérkőzésen már be is talált.

 

Az 1500 fős nézősereg előtt békésen kezdődött a találkozó, azonban hamar megélénkültek az események. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, Lisztes irányításával a hazaiak is veszélyeztettek de a diósgyőri Homma kétszer is megtornáztatta Szántait.

 

A folytatásban két gól is született, a REAC szerzett vezetést Cseri fejese révén, ám percekkel később az új igazolás, Tóth Mihály villant és egy pattogó labdát talált el szenzációsan, amely a kapufáról pattant a hazai hálóba, egyenlített a piros-fehér együttes.

 

A félidő hátralévő részében Balaskó szabadrúgásai jelentettek állandó veszélyt, viszont gól már nem esett, így 1-1-s állással vonultak pihenőre a csapatok.

 

 

Eseménytelenül indult a második játékrész, mindkét oldalon egy-egy cserével próbáltak új színt vinni a vezetőedzők csapataik játékába. A kapuk alig forogtak veszélyben, Lisztes veszélyeztetett a 60. percben, azonban 22 méteres löketét Köteles öklözte ki.

 

 

A rutinos játékosnak ez volt utolsó említésre méltó megmozdulása a 68. percben Jeremiás váltotta.

 

A 74. minutumban hosszú percek után ismét helyzetet látott a publikum, a második félidőben beállt Szélpál 14 méteres kapáslövését tolta ki a bal alsó sarokból Szántai Levente.

 

 

A mérkőzés végén ismét Balaskó veszélyeztetett, azonban a diósgyőri nézők által éltetett Köteles minden próbálkozását hárította.

 

Összességében igazságos eredmény született a mérkőzésen, az első félidőben látott lüktető játék után a második játékrész kevés eseményt és helyzetet hozott.

 

 

 


EDZŐSZEMMEL:
Aczél Zoltán: Kigyulltak a fények Palotán, ennek örülök, mutatott játéknak azonban nem annyira, nem játszottunk jól, ettől függetlenül az első félidőben a semmiből hagytuk egyenlíteni a Diósgyőrt. A második félidőben már kiegyenlített játék folyt.
Vágó Attila: Igazságos döntetlen született, elégedett vagyok az idegenbeli egy ponttal és minden játékos hozzáállásával, ám ez az egy pont csak akkor ér valamit, ha jövő héten hazai pályán legyőzzük a Kaposvárt.