Bocsánatot kértek Beckhamtől

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 8. 17:04
Landon Donovan belátta, hogy hibázott és bocsánatot kért David Beckhamtől, akit többek között a könyvében is támadott. Az amerikai válogatott játékos szerint az angol futballista nem igazán tette oda magát az amerikai bajnokságban (MLS) és kifejezetten rossz csapattársnak tüntette fel őt. A következő három hónapban az Evertont erősítő támadó legfrissebb nyilatkozatában már leginkább csak ajnározta a veterán középpályást.


Donovan és Beckham sosem szívlelték egymást. Talán nem olyan meglepő az affér, hiszen előbbi játékos a Los Angeles Galaxy legnagyob sztárja volt egészen az angol érkezéséig. Onnantól ugyanis kis túlzással senkit sem érdekelt mi történik a támadóval. Az emberek - főként a hölgyszurkolók - csak és kizárólag az extravagáns sztárért jártak ki a mérkőzésekre, csak rá voltak kíváncsiak.

Logikusnak látszik a helyzet. Donovan, ahol csak lehetett belerúgott a korábbi manchesteri játékosba. Legutóbb könyvében sározta be. Szerinte ugyanis Beckham a legkevésbé sem volt elkötelezve az MLS felé. Sőt, kifejezetten rossz csapattársként állította be a középpályást.  A Real Madridot is megjárt klasszis elegánsan csak jókívánságokkal reagált a vádakra.

Ám időközben Donovan úgy tűnik, belátta hibáját, Liverpoolba való megérkezésekor már szinte dicsérte a jelenleg Milanban futballozó angolt. „David egy nagyon szerény, jó ember. Sajnos, nem adtam meg neki az esélyt, hogy bebizonyíthassa ezt. Méltánytalan volt a részemről, amit tettem vagy mondtam."