Blackburn Rovers: Paul Ince az új edző

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 22. 17:36
Két egykori manchesteri kiválóság adja egymás kezébe képletesen a kilincset a Blakcburn Rovers-nél, ahol a szezon végén távozó Mark Hughes örökét egykori csapattársa, Paul Ince veszi át. A 40 éves Ince hároméves szerződést kötött a Rovers-szel, de egyben elmondhatja magáról, hogy ő lesz a Premier League első színes bőrű menedzsere.


A Blackburn Rovers a hetedik helyen végzett a Premier League legutóbbi kiírásában, korábban váltakozva szerepelt a kiesés elől menekülök között, vagy éppen a középmezőny elején találhattuk őket.

 

Egyetlen bajnoki címüket az élvonalban az 1994-19995-ös kiírásban szerezték, de négy szezonnal később a 19. helyen végezve kiestek az élvonalból. Két szezont húztak le a második vonalban, miután a 2000-2001-es idényben a második helyen végezve visszakerültek.

 

A keretben nemzetközi mércével mérve is több jó képességű, immár rutinos játékost – Friedel, Ooijwer, Emerton, Vogel, Santa Cruz, Pedersen, Dunn – találhatunk, az előrelépés azonban még így is nehéznek ígérkezik.

 

A távozó Hughes négy idényen keresztül irányította a Blackburn szakmai munkáját, irányításával a csapat a 15., a 6., a 10., majd a 7. helyen végzett. A szakember 36 évesen, 1999-ben kezdte el edzői karrierjét, méghozzá a walesi válogatott élén. Öt éven keresztül volt hazája szövetségi kapitánya, mielőtt elfogadta volna a Blackburn ajánlatát. Hughes játékos-pályafutásának utolsó két idényében a Rovers játékosa volt. A Blackburn kispadját a Manchester Cityére cserélte fel, ahol a svéd Sven Göran Eriksson örökét veszi át. De érdeklődött utána a Chelsea is, és több mint valószínű, egyszer majd a Manchester Unitednél is képbe kerül: Hughes a klub legendás alakja.

 

Paul Ince-hez hasonlóan, hat évig voltak csapattársak a Unitedban. A 40 éves Ince edzői múltja közel sem olyan hosszú és veretes, mint Hughes-é, a játékoskarrierjét csak 2007-ben, a negyedosztályú Macclesfield Townban befejező középpályás a 2006-2007-es idényben volt a gárda játékos-edzője. Az előző idényben a szintén negyedosztályú Milton Keynes Dons szakmai munkáját irányította, a csapattal megnyerte a bajnokságot és feljutott a harmadik vonalban, ahol azonban már nélküle kell helytállnia a gárdának.

 

Ince játékosként megfordult az angol nagyklubok közül a West Ham, a Manchester United, a Liverpool csapatában, de játszott a Middlesbrough és a Wolverhampton Wanderers csapatában is. Két szezonon keresztül volt az olasz Internazionale légiósa. Az angol válogatottban 53 találkozón léphetett pályára, két gólt szerzett, tagja volt az 1996-os és a 2000-es Eb-n, valamint az 1998-as vb-n szereplő angol válogatottnak.

 

Ince előtt mindössze két színes bőrű menedzser tevékenykedett a Premier League-ben, a francia Jean Tigana a Fulham, a holland Ruud Gullit a Chelsea és a Newcastle munkáját irányította.

 

A fiatal szakember olyan kiválóságokat előzött meg a kispadért folytatott versenyfutásban, mint Steve McClaren, Sam Allardyce vagy éppen Michael Laudrup.