Bizonyítottak az MU fiataljai Bursában

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 3. 10:51
Fiataljaival sem okozott gondot a török bajnok legyőzése a Manchester Unitednek, amely a Real Madrid mellett egyedüliként továbbra is kapott gól nélkül áll a Bajnokok Ligájában. A C-csoportban a Bursaspor elleni 3-0 után Sir Alex Ferguson menedzser, Darren Fletcher és a hazaiak trénere, Ertugrul Saglam értékelte a látottakat.


„Rúgtunk egy gólt a második félidő elején, amely döntőnek bizonyult – mutatott rá a lényegre Ferguson a Sky Sportsnak. – Onnantól uraltuk a mérkőzést és ugyan az ellenfélnek volt néhány kisebb helyzete, a második találattal bebiztosítottuk a pontokat."

A Vörös Ördögök ifjú játékosok sorával és számos kulcsemberét nélkülözve indult Törökországba, így Gabriel Obertan és Chris Smalling is a kezdőben kapott helyet. A skót szaktekintély elégedetten nyugtázta, a páros megoldotta feladatát.

„A tapasztalatszerzés mindennél fontosabb volt számukra,
de ezen felül egy szavam sem lehet rájuk, nagyon jól fociztak. Obertan sérülésekkel bajlódott, de mindössze 20 éves. Sokat fejlődött, erősödött, hatalmas tehetség, amelyet jelzett gyönyörű gólja."

Az együttes legutóbbi hét gólját hét különböző játékos rúgta, a tréner csak örülni tud ennek: „Jó jel, annyi biztos. Mindig arra emlékeztünk, amikor Beckham, Scholes, Keane, Giggs kivette részét a gólszerzésből, most jó látni, hogy ismét mindenki betalál."

Ferguson végül Darren Fletchert dicsérte, akit előretolva játszatott Bursában, hozzátette, a skót válogatott kapitánya bokájával bajlódik és egyelőre nem tudni mennyire kell sérülését komolyan venni.

„Ma én voltam a leginkább támadószellemű középpályás, segíthettem Berbatovot elöl – árulta el a Sky Sportsnak előrevont szerepkörét Fletcher. – Helyzetekbe kerültem és egyet sikerült gólra váltanom, remélem nem ez volt az utolsó."

„Már az elsőt be kellett volna rúgnom, de nem számítottam rá, hogy a védő elvéti a labdát – utalt az első félidőben kihagyott helyzetére a középpályás. –  Másodjára könnyebb dolgom volt, csak arra kellett koncentrálnom, hogy laposan rúgjam a labdát."

Fletcher kiemelte a mostanában mellőzött, de a Bursaspor ellen jól játszó Michael Carrick munkáját és a hátvédsort is csak dicsérni tudta. Jól áll a Manchester United szénája, tíz pontjával szinte továbbjutott csoportjából.


„Jól játszottunk, különösen az első 45 percben – értékelt az UEFA.com-nak Ertugrul Saglam. – Helyzeteink voltak és veszélyes helyekről végezhettünk el szabadrúgásokat. Ha nem kapunk gólt a szünet után másként alakulhatott volna a mérkőzés. A második gól után teljesen átvette az irányítást az ellenfél és megérdemelten érte el célját."

„Bizakodóbb vagyok, mint korábban, javul a teljesítményünk és értékes tapasztalatot szerzünk azzal, hogy világszínvonalú ellenfelekkel játszunk. Külön kiemelném a szurkolókat, akik 0-3-nál is űztek, hajtottak minket" – zárta mondandóját a 41 éves szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA, C-CSOPORT, 4. FORDULÓ:
BURSASPOR - MANCHESTER UNITED 0-3 (0-0)
Bursa, Atatürk Stadion, vezette: Wolfgang Stark (német).
BURSASPOR: Ivankov - Tandogan, Erdogan, Öztürk, Gökcek - Turgay, Svensson, Ergic, Volkan (Odabasi, 82.) - Insúa (Núnez, 75.) - Sercan (Ipek, 75.). Vezetőedző: Ertugrul Saglam. Kispad: Özkan, Ozan Has, Ipek, Keceli, Núnez, Odabasi, Sztyepanov
MANCHESTER UNITED: Van der Sar - Rafael, Smalling, Vidics, Evra (Fabio, 81.) - Scholes, Carrick - Nani (Pak, 29.), Fletcher (Bébé, 62.), Obertan - Berbatov. Menedzser: Sir Alex Ferguson. Kispad: Kuszczak, Brown, Pak, Chicharito, Fabio, O'Shea, Bébé
Gólszerző: Fletcher (48.), Obertan (73.), Bébé (77.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA:

1. Manchester United 4 3 1 0 5-0 5 10
2. Valencia 4 2 1 1 8-2 6 7
3. Rangers 4 1 2 1 2-4 -2 5
4. Bursaspor 4 0 0 4 0-9 -9 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL: az MU örülhet, a Barcelona nem
GÓLVIDEÓK! A Barcelona nagy esélyt szalasztott el azzal, hogy csak 1-1-et játszott Koppenhágában: Messi szerzett vezetést a katalánoknak félóra elteltével, de a középkezdés után azonnal egyenlítettek a dánok. A Bajnokok Ligája...
Tovább a teljes cikkhez »