Betis: ultimátum Paco Chaparro mesternek

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 9. 18:40
A várakozásoktól elmaradó bajnoki nyitány miatt ultimátumot kapott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis trénere, Paco Chaparro. Amennyiben az elkövetkezendő három bajnokin a megszerezhető kilenc pontból legalább hetet nem gyűjtenek be, máris az állás és kispad nélküli edzők számát gyarapítja.


A feladat nem könnyű, hiszen elég egyetlen vereség, egyetlen botlás és máris oda a sevillai klubvezetők bizalma. A sorsolás nem igen kedvez a Betisnek ehhez a „nagy” meneteléshez, hiszen első feladatként mindjárt Mallorcától nem szabadna kikapni, különben…

 

Így már az a mérkőzés is Damoklész kardjaként lebeg a csapat, mindenek előtt Chaparro feje fölött. Viszont amennyiben a Manuel Ruiz de Lopera Stadionban begyűjtik a három pontot, még akkor is újabb komoly feladatok várnak a zöld-fehérekre.

 

Előbb a Vadócz Krisztiánt is foglalkoztató Osasunával játszanak idegenben, majd az etap zárásaként a Deportivo La Coruna ellen lépnek pályára ugyancsak hazai környezetben. Egyik leendő rivális sem verhetetlen gárda, még a Betis számára sem, de a sevillaiak utóbbi hetekben mutatott gyenge formáját elnézve még az is belefér a képbe, hogy mindhárom alkalommal vesztesen hagyják el a pályát.

 

Chaparrónak azonban már csak egy ilyen alkalma lehet, maximum, a türelem elfogyott.

 

Az argentin tréner óta irányítja a Betist, amely hat forduló után még nyeretlenül, mindössze két ponttal az utolsó, 20. helyen áll a tabellán.

 

A szezont a Huelva elleni hazai 1-0-ás vereséggel kezdte a Betis, de a rossz kezdést követően több mint biztató volt a folytatás. Előbb a Getafe vendégeként játszottak gólnélküli döntetlent, majd a sevillai városi derbin az esélyesebb Sevilla is 0-0-t ért el velük szemben.

 

A Barcelona a Nou Campban nyert ellenük szenvedve minimális különbséggel (3-2), a Real Madrid ellen hazai pályán pedig úgy botlottak (2-1), hogy győztes meccset engedtek ki a kezükből. A második félidőben lefutballozták a pályáról a létszámhátrányos madridiakat, akik a hajrában egy kontrából mégis megszerezték a győztes találatot, Ruud van Nistelrooy gólerőssége három pontot ért Bernd Schuster csapatának.

 

Jött azt követően a Villarreal elleni idegenbeli vereség (2-1), amely kicsapta a biztosítékot sevillai oldalon. Pedig a lejátszott hat forduló alatt a liga négy fajsúlyos csapatával találkozhattak, a listavezető Valencia maradt ki egyedül, egyiken sem játszottak alárendelt szerepet. Három alkalommal csupán egy góllal maradtak alul riválisukkal szemben, miként az Huelva elleni is.

 

A peches sorsolás így a 68 éves spanyol szakember állásába kerülhet, mert mindez a jelek szerint nem igazán izgatja a Betis elöljáróit, mindenek előtt Manuel Ruiz de Lopera tulajdonost.