Bernáth visszavonul, Varga visszatér

Szerző: SHLétrehozva: 2014. június 17. 15:11
Bernáth Csaba úgy döntött, hogy felhagy az aktív futballal, míg a DVSC másik kiválósága, Dombi Tibor pályaedző lesz a második csapatnál, de emellett játszik az NB III-ban, és az első keretnél is számításba veszik. Varga József másfél év után visszatér a hajdúsági együtteshez és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó pályafutását - jelentette be Szima Gábor, a klub elnöke.


Bernáth Csaba a DVSC-ben nevelkedett, 1996. október 15-én a BVSC elleni hazai 1-4 alkalmával mutatkozott be a legjobbak között. Évekig viselte a csapatkapitányi karszalagot.

"Elértem mindent a DVSC-vel, bajnok és kupagyőztes lettem, nemzetközi kupákban játszottam, az új stadionban pályára léphettem" - mondta Bernáth a sajtótájékoztatón.

A védő összesen 301 bajnoki mérkőzést játszott a DVSC színeiben, ezzel harmadik a klub szereplési örökrangsorában. Hét aranyat, egy ezüstöt és két bronzot nyert a Lokival, emellett hatszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát.

Július 5-én, a Lyon elleni edzőmeccsen még pályára lép, az lesz a búcsúmérkőzése.

A 35-szörös válogatott Dombi Tibor 1991-ben került először a DVSC-hez, ahol 2002 ősze óta tagja a keretnek, 437 NB I-es meccset játszott, ezzel abszolút csúcstartó a Lokiban. Ő is hét bajnoki és öt Magyar Kupa-arany birtokosa.

- Nem készültem a visszavonulásra. Jött a lehetőség, hogy én lehetek a második csapat pályaedzője. Jólesett, hogy erre megkértek - fogalmazott Dombi Tibor. – Tudják a vezetők, a futball az életem, ezért hálás vagyok nekik, hogy megtalálták számomra a legmegfelelőbb megoldást.

Varga József másfél év után visszatér a hajdúsági együtteshez és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó pályafutását - jelentette be a sajtóeseményen Szima Gábor, a klub elnöke, aki hozzátette, várható még három-négy igazolás a csapatnál a nyáron.

"Nem keserű szájízzel térek vissza" - nyomatékosította Varga József a debreceniek honlapján. "Nekem ez a szülővárosom, a DVSC a nevelőklubom, amelynek sokat köszönhetek. Itt lettem magyar szinten ismert játékos, örömmel lépek pályára Loki-mezben. Amíg külföldön futballoztam, elkészült az akadémia és a Nagyerdei Stadion, minden körülmény adott tehát a jó felkészüléshez. Tudom, hogy nincs bérelt helyem, a posztomon Zsidai László személyében válogatott labdarúgó szerepel, tehát nekem is ugyanúgy meg kell küzdenem a csapatba kerülésért, mint a többieknek."