Benítez máris „rabolna" a Pooltól!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 9. 09:19
A futballvilágban egyáltalán nem szokatlan, ha egy edző régi csapatától szeretne játékost szerződtetni új együtteséhez, így nincs is miért meglepődnünk, hogy Rafa Benítez is ezt cselekedné. Az Internazionale új szakmai főnöke ugyanis szemet vetett a Liverpool FC válogatott védőjére, a milánói klubvezetés pedig rábólintott az ötletre, minden segítséget megad Glen Johnson leigazolásához.


Massimo Moratti kedden este jelentette be a spanyol tréner érkezését, az pedig természetesen, hogy azonnal megindultak a találgatások, ki érkezhet még a Bajnokok Ligája-győzteséhez. Már az elmúlt hetekben röpködtek a nevek, Benítez kinevezése pedig már hivatalosabb formába öntheti az érdeklődést.

Glen Johnson néhány évvel ezelőtt még a Chelsea futballistája volt, de a Stamford Bridge-en nem sok sót evett meg. Emiatt került a Portmouth-hoz, amelytől tavaly nyáron távozott. Liverpoolban sérülések is hátráltatták a válogatott védőt, de így is a jobbak közé tartozott az amúgy szerény teljesítményt nyújtó Vörösöknél.

Rafa Benítez is elégedett volt a futballista produkciójával, ezt mutatja, hogy magával vinné az Interhez. Johnson megszerzése pedig azt jelentheti, hogy a milánói klub elengedi Maicont, aki többször kijelentette, a következő szezont már nem a Serie A-ban szeretné elkezdeni.

A calciomercato.com úgy tudja, Johnsonért 15 millió eurót kellene fizetnie az Internek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Moratti: A miénk Benítez!
Minden apró részletben megegyezett egymással a spanyol sztáredző Rafael Benítez és a BL-győztes Internazionale labdarúgóklub - ezt a fekete-kékek elnöke, Massimo Moratti jelentette be kedd este. ...
Tovább a teljes cikkhez »