Bendtner ment volna, de útjába álltak

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 3. 20:45
Nicklas Bendtner csalódott amiatt, hogy az Arsenal – korábbi ígéretével ellentétben – nem engedte el a nyáron, és legalább fél évre az Emiratesben ragadt.


 

„Nem titok, az Arsenallal megállapodtam, hogy 2013 nyarán távozhatok. Több klubbal is megegyeztem az utolsó héten, az Arsenal azonban nem tudott új csatárt igazolni, ezért nem ment bele az üzletbe” – panaszkodott közleményben a 25 éves dán.

„Természetesen nagyon csalódott voltam, mert alig vártam az új kihívásra, és hogy újrakezdjem az angol futballban. Most nem tehetek mást, minden megteszek azért, hogy sikeres legyek az Arsenallal.”

A Sunderlandet és a Juventust kölcsönben megjárt Bendtner amiatt ragadt az Emiratesben, hogy az AFC nem tudta szerződtetni Demba Bát a Chelsea-től az átigazolási piac utolsó napján.