Benatia a Bayerné lesz - hivatalos

Szerző: SHLétrehozva: 2014. augusztus 26. 17:14
A Bayern Münchenhez igazol a Serie A legjobb középhátvédje, a marokkói Mehdi Benatia - értesült a Sky Sport Italia. Az átigazolási specialista Gianluca Di Marzio szerint huszonhat plusz négymillió euróért engedi el a Roma a futballistát, aki 2019-ig ír alá, és évi négymillió lesz a jussa a német rekordbajnoknál. Szerdán esik át az orvosi vizsgálaton Münchenben.


Benatia elképesztően nagy igazolásnak bizonyult a Roma számára, betonhátvéd, aki ráadásul vezéregyéniség is. Boatenggel vagy Dantéval (esetleg Badstuberrel) alkothat majd egy párt a Bayernben.

Frissítés: a Bayern kora este hivatalosan is megerősítette, hogy megegyezett a Romával, és öt évre szerződteti a marokkóit.

A Roma - amely hiába marasztalta Benatiát - időközben már bebiztosította magának a helyettest, a görög válogatott Konsztantinosz Manolaszt, akit 13 millió euróért vesz meg az Olympiakosz csapatától. Manolasz szintén ötéves szerződést köt majd.

Benatia pótlása nem könnyen megoldható feladat, így elképzelhető, hogy még egy középhátvédet igazolnak a Farkasok a Lille-játékos Marko Basa személyében. Erre már csak azért is szükség lehet, mert a poszt másik alapembere, Leandro Castan jelenleg sérült.

Csatárposzton is várható változás a Románál, Mattia Destrót számos klub csábítja, egy Destro-Torres csereügylet sem zárható ki a Chelsea-vel.

Címkék: mehdi_benatia