Beenhakker: a legjobbak mondtak csődöt

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 17. 08:13
- Valamennyien csalódottak vagyunk, nagy ambíciókkal érkeztünk, de a selejtezőkön sokkal jobban játszottunk. A csapatot jól ismerő emberek láthatták, a legfontosabb játékosaink mondtak csődöt, pont azok, akik kulcsemberek voltak a kvalifikáció során – ezt Leo Beenhakker, a B csoport negyedik helyén végző lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya mondta a horvátok elleni utolsó Európa-bajnoki mérkőzést követően.


Fotó: Reuters

A fehér-pirosak csoportelsőként jutottak tovább a selejtezőből, a közvélemény ennek megfelelően legalább negyeddöntőbe várta a csapatot. Erre azonban esély sem volt, hiszen Borucék 2-0-ra kaptak ki a németektől és 1-0-s vereséget szenvedtek a horvátoktól, így semmit sem ért az osztrákok elleni 1-1.

 

„A legjobbjaink éppen a legfontosabb helyzetben okoztak csalódást, éppen a legszerencsétlenebb helyzetben, azon a tornán, amelyet oly nagyon vártak – mondta Beenhakker, majd hozzátette: - Egyik mérkőzésen sem játszottunk olyan jól, hogy megérdemeltük volna a negyeddöntőt. Nem marad más hátra, vissza kell térnünk a kemény gyakorláshoz, hogy a következő tornán már jobban szerepeljünk”.

 

A lengyelek „megismételték” a korábbi két vb forgatókönyvét: a selejtezőből még kiváló teljesítménnyel továbbjutottak, de a nagy torna évében már sokkal rosszabb teljesítményt nyújtottak, és a vizsga alkalmával sem javítottak. Igaz, 2002-ben és 2006-ban legalább egy mérkőzést megnyertek, most azonban egy szerény döntetlen áll a mérlegben.

 

„A keret összes tagjának van olyan időszaka, amikor minden jól alakul, bármit is csinál. De előfordul, amikor éppen az ellenkezője történik, semmi sem sikerül. Még akkor sem, ha pokolian küzd a sikerért. Ha a visszaesés a legnagyobb tornán és ilyen erős riválisok ellen történik, akkor óriási nehézségekbe ütközik a csapat” – jelentette ki a rutinos holland szakember.

 

A lengyel közvélemény általános megítélése szerint csak Artur Boruc teljesítménye volt méltó az Európa-bajnokság színvonalához, de nyilvánvaló, hogy egy kapus nem nyerhet mérkőzéseket a társak segítsége nélkül.

 

„Óriási gondot okozott, hogy éppen Smolarek, Krzynówek és Lewandowski volt hatalmas krízisben az Európa-bajnokságon. Tudom, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre is képesek. Nagyon sajnálom őket, hiszem tudom, mennyire akarták a sikert ezen a tornán” – emelte ki Leo Beenhakker.

 

A kapitány néhány hónappal ezelőtt meghosszabbította szerződését a világbajnoki selejtezők végéig, de a közvélemény egy része most mégis a távozását követeli. A közeljövő választ adhat a kérdésre, hogy mi ér többet: az érvényes megállapodás vagy a média hangja?