Bárányos Zsolt aláírt Nyíregyházára

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 22. 10:29
Bár korábban úgy volt, hogy külföldre igazol, mégis a Nyíregyháza játékosa lett Bárányos Zsolt. A volt válogatott középpályás még korábban ígéretet tett a szabolcsiaknak: amennyiben nem sikerül külföldre szerződnie, úgy a Szpari futballistája lesz.


Bárányos Zsolttal az előző szezon végén szerződést bontott a Bp. Honvéd labdarúgócsapata, és a középpályás a Nyíregyházával kezdte a felkészülést, akkor úgy volt, hogy ott is folytatja.

 

A volt válogatott futballista július elején azonban külföldre szeretett volna szerződni, ezt megbeszélte a szabolcsiakkal, akik el is engedték őt. Révész Attila akkor úgy nyilatkozott, hogy a Nyíregyháza és Bárányos közötti kapcsolatot lezártnak tekinti.

 

Bárányos azonban nem tudta magát eladni külföldre, így korábbi ígéretéhez tartva magát a Nyíregyházához írt alá. A futballistát sajtótájékoztató keretében mutatták be.

 

A Szpari vezetői elmondták Bárányosnak, hogy a korábbi feltételek alapján nem tudják szerződtetni, mivel közben több új játékos is igazoltak, de a középpályás a megváltozott kondíciókat is elfogadta. Bárányos egyébként azt kérte a nyíregyháziaktól, hogy ha komoly külföldi klub keresi, akkor engedjék őt el.

 

Újabb játékossal erősödhet még a Nyíregyháza kerete, ugyanis Jurij Shevel leigazolásának adminisztrációját már elkezdték.