Balajti karatézott, kikaptak a magyarok

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 3. 19:02
A magyar U19-es labdarúgó válogatott 1-0-ra kikapott Görögországtól a a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező elitkörének első mérkőzésén. A meccs negatív hőse Balajti Ádám volt, aki "magasra tartott lábbal" találta fejbe a görögök egyik játékosát, amiért teljesen jogosan mutatták fel neki a piros lapot az első félórában.


Borzalmasabban nem is kezdődhetett volna a selejtezőkör Szapor Gábor együttesének: Balajti Ádám kiállítása miatt ötven percig emberhátrányban játszottak, Laczkovich Donát csapatkapitányt pedig már a kilencedik percben le kellett cserélni sérülés miatt.

A Diósgyőr tehetsége a 23. percben fejbetalpalta (!) ellenfelét, a játékvezető habozás nélkül száműzte a futballpályáról.

Karelisz negyedórával a vége előtt értékesítette száz százalékos ziccerét, vereségre kárhoztatva ezzel a magyar csapatot.

A magyarok legközelebb szerdán, Románia ellen lépnek pályára. 

U19-ES LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, ELITKÖR
Magyarország-Görögország 0-1 (0-0)
Gólszerző: Vellios (84.)
Kiállítva: Balajti (23.), illetve Karelisz (74.)
A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN:
Portugália-Románia 3-1 (2-1)
AZ U19-ES ELITKÖR TOVÁBBI PROGRAMJA:

Május 5., szerda
Románia - Magyarország 17 óra, Tatabánya
Görögország - Portugália 17 óra, Telki

Május 8., szombat
Magyarország - Portugália 13 óra, Tatabánya
Görögország - Románia 13 óra, Telki