Bajnokok Ligája-döntő: 26 milliárd forint a győztesnek

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 21. 13:06
Egy angol felmérés szerint 85 millió fonttal, azaz 26,1 milliárd forinttal gazdagodik az esti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő győztese, a Manchester United vagy a Chelsea.



A BL-szponzor MasterCard által készített tanulmány megállapította, hogy ekkora összeg jön ki a támogatói és televíziós díjakból, a játékosok értéknövekedéséből és a jegyeladásokból. A vesztes gárda 30 millióval vigasztalódik.


Tavaly az AC Milan még "csak" 67 millió fontot kasszírozott a trófea elhódításával, 2005-ben a Liverpool 46, míg 2004-ben a Porto szerény 10 millió fonttal megfelelő összeggel gazdagodott.


A fináléban résztvevő csapatok városai - Manchester és London - mintegy 10 millió fontos plusz bevételhez jutnak a növekvő turizmus révén, míg a végjátékot rendező Moszkva 35 millió fontos profittal számolhat. Összehasonlításul: a tavalyi döntőnek otthont adott Athén 18 milliós haszonig jutott.


A győztesnek járó 85 millió nem tartalmazza azt a további 30 milliót, amelyet a két angol klub az eddigi BL-menetelésével egyformán keresett. Így az európai idény végeztével összesítve 115 millió font áll a házhoz valamelyik egyesületnél.


Ami a finálé helyszínét illeti, a Vörös Ördögök és a Kékek hívei 21-21, azaz együttesen 42 ezer jegyet kaptak a 85 ezer férőhelyes Luzsnyiki Stadionban, a többi a hivatalos személyeket, vendégeket, szponzorokat és az orosz szurkolókat illeti meg. A szervezők több mint 60 ezer szigetországi rajongót várnak az orosz fővárosba, akik várhatóan mintegy 40 milliót, azaz fejenként átlagosan 624 fontnak megfelelő összeget költenek majd el ott.


Nagy-Britanniában becslések szerint 20, míg világszerte mintegy 100 millió ember követi majd a tévék előtt a BL-szezon utolsó összecsapását.