Bagatelizál a Columbus Crew vezetősége

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 23. 10:18
Hivatalos állásfoglalást adott ki azt észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban érdekelt Columbus Crew klubvezetősége a West Ham United elleni felkészülési mérkőzésen történtekkel kapcsolatosan. A találkozó szünetében angol huligánok balhéztak, verekedést provokáltak, amelyet a rendezők csak rendőri segédlettel tudtak megfékezni.


 

A hivatalos Crew-közelemény szerint mindössze három személy hibáztatható a történtekért. A szünetben WHU-szimpatizánsok mentek be a hazai drukkerek szektorába, de valótlannak mondanak minden olyan megállapítást, amely a történteket dulakodásként, illetve verekedésként állítanak be.

 

Az újságok ezzel szemben tömegverekedésként állították be a történteket, viszont az amerikai klub álláspontja az, hogy a lelátón lévő tömeg csak passzív résztvevője, tulajdonképpeni szemlélője volt a sportpályára nem illő nézőtéri jeleneteknek, a verekedésben csupán néhányan vettek részt.

 

Az eset után mindössze három ember hagyta el, nem önszántából Crew Stadiont.

 

A West Ham ügyvezetője az esetet követően reményét fejezte ki, hogy a vasárnap történtek nem rontják el csapatuk amerikai túráját.

 

A találkozót az angol klub 2-1-es félidei vezetés után 3-1-re nyerte. A WHU következő mérkőzését Torontóban, július 24-én játssza, ellenfele a David Beckhamet is a soraiban tudó MLS All Star lesz. Az angolok amerikai túrája július 29-én a Peterborough United ellen zárul.