Az MU védője sem kér a válogatottból

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 9. 01:16
Három nappal a Magyarország elleni felkészülési mérkőzés előtt két angol válogatott kerettag is lemondta a szereplést, a kapus Paul Robinson után a Manchester United hátvédje, Wes Brown is bejelentette, visszavonul a válogatottságtól.


Wes Brown - aki sérülés miatt március harmadika óta nem abszolvált tétmeccset - nem vehette ki a részét az MU Chelsea elleni Szuperkupa-győzelméből, de így is a címlapokon találhatja magát, miután este közölte döntését Fabio Capello szövetségi kapitánnyal, miszerint nem viseli többé a címeres mezt.

Közleményt is adott ki a 30 éves védő:

"Hosszú vívódás után, nehéz szívvel úgy határoztam, itt az idő, hogy visszavonuljak a válogatottságtól. Harmincévesen úgy érzem, a legjobb lesz, ha hátrébb húzódom és átadom a terepet a fiatalabbaknak. A klubfutballra szeretnék koncentrálni. Nagy megtiszteltetésben és kiváltságban részesülhettem, hogy az U15-ös korosztálytól kezdve képviselhettem Angliát válogatott szinten. Büszkén tettem ezt, sok sikert a társaknak a továbbiakban."

1999-es debütálása óta 23 mérkőzést játszott a nemzeti csapatban Brown, akit sérülések is hátráltattak az érvényesülésben, a 2010-es vb-t is ki kellett hagynia. Soha nem volt bérelt helye a kezdőcsapatban.

Egyelőre nem világos, hogy Capello pótolja-e a kiesőket, és ha igen, kikkel.

AZ ANGOL KERET:
Kapusok: Ben Foster (Birmingham), Joe Hart (Manchester City), Paul Robinson (Blackburn Rovers)
Hátvédek: Wes Brown (Manchester United), Gary Cahill (Bolton Wanderers), Ashley Cole (Chelsea), Michael Dawson (Tottenham Hotspur), Kieran Gibbs (Arsenal), Phil Jagielka (Everton), Glen Johnson (Liverpool), John Terry (Chelsea)
Középpályások: Gareth Barry (Manchester City), Steven Gerrard (Liverpool), Adam Johnson (Manchester City), Frank Lampard (Chelsea), James Milner (Aston Villa), Ashley Young (Aston Villa), Theo Walcott (Arsenal), Jack Wilshere (Arsenal)
Csatárok: Darren Bent (Sunderland), Carlton Cole (West Ham United), Wayne Rooney (Manchester United), Bobby Zamora (Fulham)