Az MU helyére vadászik a Valencia

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 25. 10:25
A szerdai játéknap eredményei tét nélkülivé tették az utolsó kör mérkőzéseit a C csoportban, de a Valencia CF vezetőedzője azért talált motivációt fiai számára, azt szeretné, ha nyernének az Old Traffordon. Ezzel ugyanis a spanyol együttes első helyen jutna tovább a legjobb tizenhat közé, a „papírforma” alapján könnyebb ellenféllel találkozhatna a negyeddöntőbe jutásért. Természetesen a Vörös Ördögök is sikerrel szeretnék zárni a csoportkört, vagyis a hatodik forduló is rejteget még izgalmakat a Bajnokok Ligája szerelmesei számára.


 

A Valencia megitta a Bursaspor vérét, 6-1-re győzött és olyan jól lakott, hogy szintén továbbjutott. Spanyolországhoz hasonlóan Glasgow-ban is az utolsó pillanatban nyerte meg aktuális meccsét a Manchester United. Wayne Rooney hivatalosan is visszatért, a sokáig partvonalon túli csatár tizenegyesből talált be a Rangers kapujába, s hozta saját csapatának a találkozót 1-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának 5. játéknapján. 

A spanyol együttes az első gólig ugyan küszködött a török vendégekkel, de a vezetés megszerzése szárnyakat adott, látványos gólokkal mutatkozott meg a hatalmas különbség. A féltucat találat mellett még további helyzeteket is láthatott a Mestalla közönsége, amely reméli, a kedvencek még számos szép sikerrel okoznak majd örömöt.

„Hatalmas lehetőség előtt áll ez a nagyszerű együttes! Elértük a célunkat, bejutottunk a második körbe, de most már meg akarjuk szerezni az első helyet is” – jelentette ki Unai Emery, a Valencia CF vezetőedzője.

A hispán csapat a 6-1-es sikerrel beállította saját európai gólrekordját. Kilenc évvel ezelőtt a Valencia a Legia Warszawát ütötte ki szintén 6-1-re az UEFA-kupában.

„Nagyon tiszteltük a Bursasport, ezért igyekeztünk a legelejétől hatalmas nyomást gyakorolni rá. Végül magabiztos győzelmet arattunk, amely elégedettséggel töltheti el a játékosokat
és a szurkolókat” – tette hozzá a tréner.

A glasgowi brit rangadó ismét a szokásos eredménnyel zárult, igaz az MU most „megfordította” a 2003-as forgatókönyvet. Akkor Phil Neville az 5. percben döntötte el a skóciai BL-csatát, most Wayne Rooney a 87. percben értékesített büntetővel foszlatta szét a Rangers álmait.

„Bátor tett volt, hogy elvállalta a tizenegyes elvégzését. Persze, Wayne soha nem volt híján a bátorságnak, most is fantasztikusan rúgta a tizenegyest” – méltatta Sir Alex Ferguson a sérülése után először kezdő válogatott támadót.

Az MU egyébként ötödik csoportmeccsét sem kapott gólt, ez új klubcsúcsot jelent a BL-ben. Az újabb győzelemnek köszönhetően a Vörös Ördögöknek már az egy pont is elég lesz a Valencia ellen a csoportelsőséghez.

„Wayne-nek nem volt könnyű estéje, több helyzetet elrontott. Picit rozsdás még a játéka, mérkőzésekre van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje a formáját. Segítünk neki ebben, a mostani találkozó jó alapot szolgáltat ehhez” – jelentette ki Fergie.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
MU, Barca: tovább a BL rögös útján!
VIDEÓK! Valenciához hasonlóan Glasgow-ban is az utolsó pillanatban nyerte meg aktuális meccsét a Manchester United. Wayne Rooney hivatalosan is visszatért, a sokáig partvonalon túli csatár tizenegyesből talált be a Rangers...
Tovább a teljes cikkhez »