Az MTK II lefutballozta az ESMTK-t

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 26. 15:45
Idegenben győzött 3-0-ra az MTK II együttese az ESMTK ellen az NB II Keleti csoportjának 12. fordulójában, a fővárosi gárdák összecsapásán. A mezőny legjobbja a két gólt szerző MTK-támadó, Eppel Márton volt.


 

NB II, KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ:
ESMTK – MTK II 0–3 (0-2)
Budapest, Ady Endre u., 200 néző, Vezette: Kiss Norbert.
ESMTK: Bonica – Agócs, Czakó, Kővári, Tvaruska – Élő (Nagy D. 46.), Farkas A., Szabó G. (Szemán 89.), Szőke (Samuel 46.) – Vörös, Ujhegyi. Vezetőedző: Menczeles Iván.
MTK II: Szatmári, Vági, Szekeres, Kornis, Présinger – Hauser, Kis R. (Ponczók 74.), Busai (Gál 46.), Kákonyi - Eppel, Szabó L. (Nagy T. 62.). Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerző: Eppel (22., 68.), Kákonyi (39.)
Sárga lap: Farkas A. (50.), Kővári (68.), Agócs (76.), ill.Vági (28.), Szekeres (72.), Kákonyi (85.)
Piros lap: Kővári (70.)

Az ESMTK eddigi nyolc pontjából nyolcat hazai pályán szerezett, így hiába állnak a tabella hátsó régiójában az erzsébetiek, papiron esélyesebbnek számítottak az idegenben eddig mindössze egy győzelmet összehozó MTK II ellen.

 

A mérkőzés elején az MTK ragadta magához a kezdeményezést, az első veszélyes momentum mégis a hazaiak előtt adódott a hetedik percben. Szabadrúgáshoz jutott az ESMTK a tizenhatos vonalától egy méterre, ám Szőke László a sorfalba rúgta a labdát.

 

A 22. percben megszerezte a vezetést az MTK: Vági András tört előre, majd finoman passzolt a kiugró Eppel Márton elé, aki a kifutó kapus mellett a hálóba emelte a labdát.

 

 

A 39. percben megszületett a második vendéggól. Egy veszélytelennek tűnő felívelést elvétette az egyik védő, Kákonyi Dániel pedig egyedül vezethette a kapusra a labdát és higgadtan gurított a rövid sarokba.

 

2-0-s MTK előnnyel vonultak pihenni a csapatok. Az ESMTK középpályás sora képtelen volt megállítani az MTK fiataljait.

 

Rengeteg pontatlanság jellemezte a második félidő elejét, az MTK előnyének tudatában visszább vett a tempóból, de ezzel a hazaiak szinte semmit sem tudtak kezdeni.

 

Sok ötlettelen ESMTK támadás után 66. percben megzördült Szatmári hálója, azonban Szabó Gábor lövését les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

 

Két perccel később gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa. Kákonyi kapott egy labdát, a lesvonalról kiugorva, középre passzolt labdáját Eppel gurította a hálóba, megszerezve második gólját.

 

Az egyre durvább hazaiaknál Kővári két percen belül kapott két sárga lapja miatt idő előtt mehetett zuhanyozni.

 

A mérkőzést az MTK magabiztos játékkal 3-0 arányban nyerte meg, az ESMTK ötlettelenül és kaput csak elvétve veszélyeztető játéka kiesőhelyre sodorta a csapatot.

 

EDZŐSZEMMEL:
Menczeles Iván: Nem szeretnék mindig panaszkodni, de mostanában mindig így járunk, a második gól előtt nekünk kellett volna gólt lőnni, de mi kaptuk és ezek után fiatalos lendülettel az MTK átgázolt rajtunk.
Simon Antal: Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, néhány játékoson érződött, hogy meccshiánnyal küszködik.