Átigazolási piac: a múlt hét krónikája

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 16. 10:15
Noha már tavasszal is köttettek (elő)megállapodások, hivatalosan hat hete indult be az átigazolási piac. Természetesen korai még végső elemzést írni a sikerességükről, de előbb-utóbb lezárulnak a komoly tárgyalások, helyet találnak maguknak a legnagyobb sztárok. Az elmúlt hét meglepően szűkös volt, legalábbis a megállapodások terén, a legnagyobb „durranást” jelentő ügy hivatalos lezárása már ennek a hétnek az első napjára esett.


 

VÉGE A FABREGAS ÜGYNEK, ÜNNEPEL BARCELONA

Évek óta húzódott az ügy, gyakorlatilag Fabregas angliai befutása óta érkeztek a hírek a visszatéréséről. A ma már világ- és Európa-bajnok spanyol középpályásnak természetesen hízelgett a pletyka, az elmúlt egy-két szezonban már nyíltan beszélt arról, előbb-utóbb elhagyja az Arsenalt. Arsene Wenger sokáig makacsul ragaszkodott vezéréhez, de a legutóbbi 12 hónap után már nem tudott megfelelő érvet felhozni a tartóztatására. Fabregas ugyanis klubfutballistaként is trófeákat akar nyerni, hiszen ezen a téren mindössze egy FA Kupát mondhat „magáénak”. Vágyai megvalósításához pedig nem igazán találhatna jobb klubot a Barcánál. Pénteken már-már elutazott szerződése aláírására, de végül negyvennyolc órát még várnia kellett. Kivárta türelemmel, ha már éveken át ácsingózott a gránátvörös-kékekhez…

ALÁBECSÜLT ZSENI MADRIDBAN: ARDA TURAN

Az elmúlt bő egy évtizedben hullámhegyek és hullámvölgyek kísérik a török labdarúgás mindennapjait, mostanában éppen lefelé tendál a sportág, elsősorban a vesztegetési ügyek miatt. De abban milliók egyetértenek, Arda Turan megszépíti a mindennapokat. A 2008-ban Európa-bajnoki elődöntős karmester zseniális képességekkel rendelkezik, igaz a legutóbbi szezonban nem remekelt a Galatasarayjal. Sokan alábecsülik a török labdarúgást, talán ennek is köszönhető, hogy a eddig a Boszporusz partján maradt. De lehet, hogy hamarosan már a spanyol bajnokság egyik nagy sztárja lesz, lévén az európai topklubok finnyásságát kihasználva az Atlético Madrid magához édesgette.

AZ MU MEGSZABADULT „KERÉKKÖTŐJÉTŐL”: GABRIEL OBERTAN

Franciaországban végigjárta a szamárlétrát, szerepelt az összes korosztályos válogatottban, ezért 2009-ben sokan azt gondolták, nagyot húzott a Manchester United, amikor leigazolta Gabriel Obertant. Nem így lett! A Vörös Ördögök szurkolói régóta a pokolba kívánták az ifjú labdarúgót, aki számtalan lehetőséget kapott Sir Alex Fergusontól, de szinte semmilyen pozitívum nem fűződik a nevéhez. Obertan úgy festett az MU ászai között, mint egy eltévedt amatőr, aki azt sem tudja, mit kell kezdeni a labdával. Idén tavasszal már nem is kapott szerepet a bajnokcsapatban, amely könnyű szívvel engedte – Bebé után – a gall futballistát. Merészet húzott a Newcastle United, amelynek szakmai stábja hiszi, ki tudja hozni a maximumot Obertanból. De ki tudja, ez mire lesz elég…

WENGER ÚJRA TINIKBEN BÍZIK: OXLADE-CHAMBERLAIN ÉS CAMPBELL

Az Arsenallal kezdtük összefoglalónkat, az Ágyúsokkal is fejezzük be. A szurkolók még siratják Cesc Fabregast, de már tanulgatják két tinédzser nevét. Az elmúlt héten ugyanis a fiatalokban szinte vakon megbízó Arsene Wenger újabb két csiszolatlan gyémántot szerzett. Alex Oxlade-Chamberlainért az angol sztárcsapatok versengtek…A 18 éves fiatalember már bemutatkozott az angol U21-es válogatottban, sokan vélik úgy, a Southampton nevelése lehet a következő évtized egyik nagy szigetországi sztárja. Oxlade-Chamberlainnél egy évvel „idősebb” Joel Campbell, aki Costa Ricát hagyja el Anglia kedvéért. A felnőtt válogatottban is remekül mutatkozott be, nemrég pedig az U20-as vb csoportkörében bizonyította, hatalmas jövő előtt áll.