AS Roma: a Vasas ellen debütál Krkic

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 1. 15:51
A szerdán Budapesten sorra kerülő Vasas-Híd elleni gálamérkőzés alkalmával viseli majd első alkalommal az AS Roma labdarúgócsapatának mezét Bojan Krkic, akit a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt az olasz gárda.


A megalapításának 100. évfordulóját ünneplő angyalföldi klub hétfői tájékoztatása szerint a római együttes a legerősebb összeállításában lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, így a világbajnok csapatkapitány, Francesco Totti, valamint két további vb-győztes, Simone Perotta és Daniele de Rossi mellett a brazil válogatott Juan és Cicinho, s a montenegrói nemzeti alakulat támadója, Mirko Vucsinics is játszik majd a Vasas ellen.

Az új vezetőedző, a spanyol Luis Enrique irányításával új játékstílus körvonalazódik az AS Románál, amely egyben felkészülési összecsapásként is tekint a budapesti gálamérkőzésre.

A Vasas-Híd - AS Roma meccs szerdán 20:15 órakor kezdődik, a találkozót az m1 élőben közvetíti.