Arsenal-legendát igazolt a Villa!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 18. 20:40
Robert Pires a szezon végéig szóló szerződést írt alá az Aston Villa együttesével - jelentette a klub hivatalos honlapja. A sok sérült miatt már a tartalékok tartalékjaival kiálló birminghamiek számára minden bizonnyal komoly erősítés lesz a 37 esztendős veterán.


A július óta szabadügynök Pires legutóbb a Villareal együttesében futballozott, azóta Arsene Wenger engedélyével a londoni Ágyúsoknál tréningezhetett, ahol karrierje legnagyobb sikereit érte el. A világ-, és Európa-bajnok balszélső most a szezon végéig írt alá a Premier League hatodik helyén álló Aston Villához, ahol a 8-as számú mezt fogja viselheti.

"Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhattam az együtteshez. Izgatottan várom, hogy milyen lesz majd a közös munka Gérard Houlliervel" - kezdte a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában a francia. "Ez a szerződés remek új kihívást jelent számomra, úgyhogy alig várom, hogy végre pályára léphessek."

A birminghamiek menedzsere, Houllier elismerően nyilatkozott honfitársáról: "Robert egy tapasztalt futballista, épp ezért nagyon sokat segíthet majd, főleg a fiataloknak. Örülök, hogy sikerült leigazolnunk őt, úgy vélem nagyon sokat lendíthet majd a csapaton."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Villához igazol az Arsenal legendája?!
Kész leigazolni a Premier League-ben szereplő Aston Villa az immár 37 esztendős Robert Pirest, aki július óta egyesületet keres - értesült a L'Equipe....
Tovább a teljes cikkhez »