Arsenal: elveszett trófeák nyomában

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 25. 14:11
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ez alapján most hatodikként a trófeamentes angol sztárcsapat, az Arsenal következik.


 

Az értékelés egy vagy akár négy évvel ezelőtt is íródhatott volna; egy csapatot ugyanis mindenekelőtt az eredményei minősítenek, márpedig az Arsenal meglehetősen rosszul áll ezen a téren.

A 2005-ös FA-kupa-győzelem óta semmi, de tényleg semmi nem akadt az Ágyúsok horgára. Csak hogy érzékeltessük, mennyit kell visszamennünk időben a legutóbbi trófeához: akkor a mindent eldöntő tizenegyest a legendás kapitány, Patrick Vieira vágta a kapuba.

Azóta a Temze vize szalad, az Arsenal köve viszont marad. Pedig a sztereotípia téves, mely szerint a csapatot csupa nyeretlen kétéves alkotja, Cesc Fabregast, Samir Nasrit, Bacary Sagnát vagy éppen Andrej Arsavint nehéz lenne „eladni” U-válogatottban.

A hibát sok mindenben és mindenkiben lehet keresni. Arsene Wengerre az Ágyúsok drukkerei is „fújnak”, és nem tudják megemészteni, hogy évről évre jegyzett játékosok távoznak, hogy csak Kolo Tourét, Emmanuel Adebayort vagy William Gallast említsük.

A három játékosból előbbi kettő középhátvéd, ami jól mutatja, a legnagyobb hiányosságok abban a csapatrészben mutatkoznak. A nyáron szerződtetett Laurent Koscielny egyértelműen rossz vételnek bizonyult, fizikálisan fel sem veszi a versenyt a robosztus PL-csatárokkal, és helyezkedésben is lenne mit tanulnia.

Hasonló gondokkal küszködik a Sevillától elcsaklizott Sébastien Squillaci, ami fokozottan kiütközik Thomas Vermaelen hónapok óta húzódó sérülése miatt. Az orvosi műszerek azt mutatják, a belga Achilles-ina teljesen rendbe jött, ám a játékos továbbra is fájdalmat érez edzés után.

A középpályán Samir Nasri átvette a karmesteri pálcát Cesc Fabregastól. A csapatkapitány akkor sincs nagy formában, ha kutya baja, hát még amikor kisebb-nagyobb nyavalyával kezelik. A tehermentesítés terén Arsavin nem tartozik az élharcosok közé, az orosz maestrótól már egy sprintet is meg kell becsülni.

A csatárok közül csupán Maruan Samah vállát veregethetjük meg, a marokkói a vártnál hamarabb beilleszkedett az Emiratesben. Carlos Vela, Nicklas Bendtner és Robin van Persie együttvéve sem alkotott annyit az ősszel, mint az exbordeaux-s.

A rangadókon azonban sem ő, sem csapattársai nem emberelték meg magukat, a gólcsendet a Stamford Bridge-en és az Old Traffordon sem tudták megtörni, és ha a City of Manchesterben nincs az a korai kiállítás, ki tudja, hogyan alakul a meccs.

Az Arsenal nem csak a derbikbe sült bele, hiszen két újonc, a West Brom és a Newcastle is győzött Észak-Londonban, ahol az esküdt ellenség Tottenham is fordítani tudott 0-2-ről.

A kapusgond rendszeresen előjött a csapatnál, Manuel Almunia és Lukasz Fabianski sem megbízhatóságáról híres, noha utóbbi a fejlődés jeleit mutatja. Egy másik lengyel, Wojciech Szczesny viszont hosszú távon megoldás lehet. Wenger az Old Traffordon bedobta a mélyvízbe, és bár kezdetben izgult a debütáns, idővel levetkőzte a gátlásait.

És hogy az Arsenal nyer-e vele vagy mással a kapuban trófeát az idényben? A Ligakupában jó esély mutatkozik erre (már az elődöntő következik), ám a bajnokság és az FA-kupa már jóval ingoványosabb terep. A Bajnokok Ligájáról nem is beszélve, ahol a Barcelonával mérkőzik meg a legjobb 16 között.

Szűk hat esztendő is kisülhet belőle.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK:
Leghosszabb győzelmi sorozat (PL, BL, Ligakupa): 5 mérkőzés - okt. 16.-nov. 3.: Birmingham 2-1, Sahtar 5-1, Manchester City 3-0, Newcastle 4-0, West Ham 1-0.
Leghosszabb veretlenségi sorozat (PL, BL, Ligakupa): 7 mérkőzés - aug. 15.-szept. 25.: Liverpool 1-1, Blackpool 6-0, Blackburn 2-1, Bolton 4-1, Braga 6-0, Sunderland 1-1, Tottenham 4-1.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat: (PL, BL): 2 mérkőzés (2x) - nov. 3.-nov. 10.: Sahtar 1-2, Newcastle 0-1; nov. 20.-nov. 27.: Tottenham 2-3, Braga 0-2.
Legnagyobb győzelem: aug. 21.: Blackpool 6-0; szept. 15.: Braga 6-0.
Legnagyobb vereség: okt. 3.: Chelsea 0-2; nov. 23.: Braga 0-2.
Nyári átigazolási egyenleg: -13,8 millió euró (23 millió euró kiadás, 9,2 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: Laurent Koscielny - 12,5 millió euró
Legdrágább nyári távozó: Eduardo - 7,2 millió euró
Házi gólkirály: Samir Nasri 12 gól (8 Premier League, 2 Premier League, 2 Ligakupa)
Az ősz mérkőzése: Bajnokok Ligája csoportkör 1. forduló: Arsenal-Braga 6-0.
Őszi szereplés a Premier League-ben, hétről hétre: (forrás: bwin)
A PREMIER LEAGUE JELENLEGI ÁLLÁSA 17 MÉRKŐZÉS UTÁN (2010/11):
1. Manchester United 16 9 7 0 36-16 +20 34
2. Arsenal FC 17 10 2 5 34-19 +15 32
3. Manchester City 18 9 5 4 25-15 +10 32
4. Chelsea FC 17 9 4 4 31-12 +19 31
A PREMIER LEAGUE TAVALYI ÁLLÁSA 17 MÉRKŐZÉS UTÁN (2009/10)
1. Chelsea 17 13 1 3 42-14 +28 40
2. Manchester United 18 12 1 5 37-17 +20 37
3. Arsenal 17 11 2 4 44-20 +24 35
4. Aston Villa 18 10 5 3 29-14 +15 35
5. Tottenham Hotspur 18 10 3 5 40-22 +18 33