Arsenal-Chelsea: a PL első helye a tét!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 20. 16:46
A Premier League 17. fordulóját a szezon egyik legjobban várt rangadója zárja, a manapság legrangosabbnak számító londoni derbi: az Arsenal - Chelsea. Mivel a tabellán mindössze két pont a különbség a csapatok között, nyugodtan elmondható, hogy az első hely a tét. Mindezt azonban még jobban kiélezi, hogy a küzdelembe beszáll a Liverpool FC és a Manchester City is, akik szintén ott toporognak az élbolyban, és mivel könnyebb bajnoki elé néznek, még jobban összehúzhatják az élmezőnyt, ahol szinte már csak a gólkülönbség fog számítani. A címvédő Manchester United egyelőre saját magát írta ki ebből a harcból, és bár kapkodás továbbra sincs az Old Traffordon, a halvérű David Moyes visszafogott és csöndes nyilatkozatai feltehetően senkit sem nyugtatnak meg Manchester vörös felében. A csapat ugyanis egyelőre képtelen több meccsen sorozatban bizonyítani.


ARSENAL - CHELSEA, hétfő, 21:00

A hétvége legnagyobb rangadója akár a ligaelsőségről is dönthet, de mindenképpen összehúzhatja a Premier League élmezőnyét, pláne, ha a rivális Liverpool FC és a Manchester City is legyőzi aktuális ellenfelét. Amire az erőfölény miatt jó az esély, és emellett közhelynek számít, de lélektanilag tényleg rengeteg nyerhet a londoni derbi győztese.

Az már biztos, hogy a vendégeknél nem kezd Ashley Cole, ki tudja miért, de José Mourinho menedzser határozottan megmondta, hogy újra César Azplicuetát veti be a védelem bal oldalán. "Minden meccsen mi dominálunk, ez pedig felelősséget rak a játékosokra is" - mondta a mindig magabiztos portugál tréner, aki szerint a labdavesztés utáni védelem a legfontosabb.

Ugyanakkor a meccs egy másik aspektusára is fehívta a figyelmét. "Ez nem rólam és Arsene Wengerről szól - utalt arra, hogy évekig rossz volt a kapcsolata az ellenfél francia menedzserével. - Itt az én Chelsea-m fog játszani az Arsenallal. És ne vonjunk le túl nagy következtetést a Ligakupa-meccs után sem. Ez a londoni derbi, a kettőt nem lehet összehasonlítani."

Tény, egyik gárda sem lehet felhőtlenül vidám, a Chelsea 2-1-re kikapott a Ligakupában a bajnoki sereghajtó Sunderlandtől, az Arsenal pedig hiába áll a tabella élén, nem erőltette meg magát mostanában: utóbbi három meccsén két vereséget és egy döntetlent sikerült összehoznia, a Manchester City például 6-3-mal küldte haza az Emirates Stadionból.

Az Ágyúsok legnagyobb gondja a védelemben van, holott az egyik legbiztosabb pontja volt a gárdának. Laurent Koscielny ugyanis megsérült, és szinte biztosan nem tud visszatérni hétfőn. A helyére Thomas Vermaelen ugorhat be, ami akár jól is hangozhat, de a francia játékos remekül megértette magát Per Mertesackerrel a védelem közepén, és kicsit neccesnek tűnik pont egy ilyen szuperrangadón váltani.

"Koscielny valószínűleg nem játszik, viszont Podolski felépült és bevethető - közölte az újságírókkal Wenger a jó hírt, akinek legjobban Jack Wilshere épp a legnagyobb rangadóra időzített eltiltása fájhat. - Bebizonyítottuk, hogy nagyon veszélyesek a támadásaink. Tele vagyunk önbizalommal, itt az ideje megmutatni. Stabilnak kell lennünk hátul, mert a Chelsea-nek sok tehetséges játékosa van."

"Az legutóbbi eredmények ugyan csalódást okoztak, de nem tettek kért a csapat hozzáállásában" - nyugtatott meg mindenkit a francia menedzser, ami reálisnak is tűnik annak fényében, hogy az Arsenal hiába kapott ki 1-0-ra a Manchester Unitedtől, megerősödve jött ki az akkori vereségből. Az Ágyúsok egy győzelemmel újra megerősítenék helyüket az élen, ami a City elleni zakó után morálisan is jól jönne, és maguknak is bizonyítanák, hogy tudnak nagy ranagadót nyerni.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Arsenal: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Vermaelen, Gibbs - Ramsey, Arteta - Walcott, Özil, Cazorla - Giroud Sérült: Diaby, Koscielny, Oxlade-Chamberlain, Sanogo Eltiltott: Wilshere
Chelsea: Cech - Ivanovics, Luiz, Terry, Azpilicueta - Obi Mikel, Ramires - Willian, Oscar, Hazard - Torres Sérült: Van Ginkel, Bertrand Eltiltott: Essien

LIVERPOOL FC - CARDIFF CITY, szombat, 13:45

Brendan Rodgers együttese lehet a hétvége nagy nyertese, mert ha a londoni derbin mondjuk döntetlen születik, vagy a Chelsea győz az Emiretes-ben, akkor ugyanis újra az élre ugorhat a gárda. Mármint ha legyőzi az Anfield Roadon a Cardiff Cityt, aminek jobbára egyetlen esélye, hogy a peltykák szerint Malky Mackay menedzsert a kirúgás réme fenyegeti, így várhatóan mindent bevet majd, amit csak tud.

A hazai csapat csak látszólag van nehéz helyzetben, ugyanis hiányzik két meghatározó figura, Steven Gerrard és Daniel Sturridge, mindketten sérültek, viszont a csapat az előző fordulóban nélkülük gázolt át a Tottenham Hotspur-ön. A kulcs a góllövölistát magabiztosan vezető Luis Suárez, aki meccsről meccsre bizonyítja (világ)klasszisát, ráadásul épp most kötelezte el magát hosszabb ideig a Liverpoollal.

"Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy felnőtt - mondta a menedzser. - Tényleg érezte a szurkolók szeretetét a tízmeccses eltiltása után, ami nagyon nehéz időszak volt a számára. Mára elfogadta azt a szerepet és azt a felelősséget, amit ráosztottam, és ő az egyik vezére a csapatnak. Az egyik oszlopa. Ilyen játékost akar a csapatába minden edző. Alaposan megismertem, és amiket régen mondtak és írtak róla, azok messze vannak az igazságtól."

A csapatot a hátán cipelő uruguayi csatárnak elévülhetetlen szerepe van abban, hogy a Pool az utolsó négy hazai bajnokiján legalább négy gólt szerzett, és a legutóbbi kilenc meccséből nyolcat megnyert az Anfielden. Ugyanakkor a Cardiff nem is talált be az ellenfél kapujába az utóbbi négy bajnokin. A két együttes utoljára 1959-ben találkozott a másodosztályban, akkor a wales-i gárda nyert 4-0-ra Liverpoolban. Most nagyobb az esély a fordított végeredményre.

A Liverpool FC várható kezdőcsapata: Mignolet - Johnson, Skrtel, Sakho, Flanagan - Leiva, Allen - Henderson, Coutinho, Sterling - Suárez Sérült: Coates, Enrique, Sturridge, Gerrard

FULHAM - MANCHESTER CITY, szombat, 16:00

Bár a Manchester City papíron erősebb a Fulhamnél, Manuel Pellegrini most mégis aggódhat - és aggódik is. Ugyanis kidőlt Sergio Agüero, aki nélkül eddig szinte elképzelhetetlen volt a csapat támadójátéka. A helyére David Silva kerül, akinek ugyan ez az eredeti posztja, csak éppen mostanában ritkán játszott itt, viszont tökéletesen pótolhatja at argentint.

Még rosszabb a helyzet a védelemben, ahol hiányzik Matija Nasztaszics, Micah Richards, és most már Pablo Zabaleta is, így a chilei mester megint kénytelen valahogy összedrótozni ezt a csapatrészt. Szerencséje, hogy Vincent Kompany fogja irányítani a hátsó alakzatot. Mégis, ha minden összejön, a City egy napra akár a Premier League élére is ugorhat.

Ehhez az kellene, hogy a Liverpool FC vereséget szenvedjen, vagy leikszeljen otthon a Cardiff Cityvel, amire viszont kevés az esély. "A Premier League-ben minden csapat ellen nehéz játszani, mindig más okokból - mondta Pellegrini. - A szezon elején nem olyan eredményeink voltak idegenben, amilyeneket érdemeltünk volna, de háromszor idegenben nyertünk a Bajnokok Ligájában, ez pedig nagyon fontos volt."

"Legutóbb a Ligakupában és a Premier League-ben is idegenben győztünk, és remélem, haladunk tovább ezen az úton tovább. Zabaleta sérülése szerintem nem annyira komoly, hamarosan visszatérhet, talán egy-két hét múlva. Nem tudom, nem vagyok orvos. Agüero esete más, mert lehet, hogy 8 hétre esett ki, de az is előfordulhat, hogy négy hét múlva visszatér."

"Sergiónak hihetetlen szezonja van, de ilyen az élet, most nélküle kell minden meccset megoldanunk és megnyernünk - mondta Edin Dzeko, a csapat bosnyák csatára, aki úgy érzi, ő heylettesíteni tudja csatártársát. - A kiesése rossz hír, de sokan vannak a csapatban, akik játszani szeretnének. Örülök a góljaimnak, de ez a munkám, csatár vagyok, és szeretem ezt csinálni."

A Manchester City várható kezdőcsapata: Hart - Boyata, Demichelis, Kompany, Clichy - Y. Touré, Fernandinho - Navas, Silva, Nasri - Negredo Sérült: Jovetic, Nasztaszics, Richards, Agüero, Zabaleta

MANCHESTER UNITED - WEST HAM UNITED, szombat, 16:00

A Manchester United az előző fordulóban szépen játszott, simán le is győzte a hazai pályán játszó Aston Villát. Ez azonban nem sokat jelent, lévén David Moyes együttese korábban is aratott reményteljes győzelmeket a szezonban, aztán gyorsan kiderült, hogy mégsincs minden rendben az együttessel, amely egyelőre képtelen egyenletesen teljesíteni.

Hogy ez mikor fog megváltozni, vagy változik-e egyáltalán, azt nem tudni, mindenestre nem segít a dolgon, hogy kiesett az együttes első számú középcsatára, a kétszeres angol gólkirály Robin van Persie. Bár a helyére került Danny Welbeck két góllal vette ki a részét a sikerből Birminghamben, a gond csak az, hogy a fiatal csatár még nem képes megbízhatóan hozni a legjobb formáját.

"Sajnos Robin megsérült, így én kaphatok esélyt elöl, bár természetesen nem én döntöm el, hol játszom - mondta Welbeck. - De ahogy már annyiszor említettem, bármilyen támadó poszton szeretek játszani. Gyerekkorom óta mindig keményen tréningezek, és az edzőpályán töltött plusz órák sokat segítenek nekem a fejlődésben még akkor is, ha esetleg egyedül csinálom."

A balszélső helyén még lehetnek változások, mert a legutóbb gólt szerző Ashley Young kerülhet Adnan Januzaj helyére, de a kisebb lágyékhúzódással birkózó Wayne Rooney is visszatérhet a csapatba, és talán Nemanja Vidics is. Bár nem garancia semmire, és a United idei szezonját tekintve ez nem is mértékadó, de utóbbi hat hazai meccsét rendre megnyerte a West Ham United ellen.

A Manchester United várható kezdőcsapata: De Gea - Rafael, Jones, Evans, Evra - Cleverley, Giggs - Valencia, Rooney, Januzaj - Welbeck Sérült: Carrick, Van Persie

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE), 2013/2014

17. FORDULÓ:
Szombat (dec. 21.):
Liverpool FC - Cardiff City, 13:45
Crystal Palace - Newcastle United, 1600
Fulham - Manchester City, 16:00
Manchester United - West Ham United, 16:00  
Stoke City - Aston Villa, 16:00
Sunderland - Norwich City, 16:00
West Bromwich Albion - Hull City, 16:00  
Vasárnap (dec. 22.):
Southampton - Tottenham Hotspur, 14:30
Swansea City - Everton, 17:00
Hétfő (dec. 22.):
Arsenal - Chelsea, 21:00

AZ ANGOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Arsenal 16 11 2 3 33-17 35 pont
2. Liverpool FC 16 10 3 3 39-18 33 pont
3. Chelsea 16 10 3 3 32-18 33 pont
4. Manchester City 16 10 2 4 47-18 32 pont
5. Everton 16 8 7 1 27-15 31 pont
6. Newcastle United 16 8 3 5 21-22 27 pont
7. Tottenham Hotspur 16 8 3 5 15-21 27 pont
8. Manchester United 16 7 4 5 25-19 25 pont
9. Southampton 16 6 6 4 20-15 24 pont
10. Swansea City 16 5 5 6 22-21 20 pont
11. Aston Villa 16 5 4 7 16-21 19 pont
12. Hull City 16 5 4 7 13-19 19 pont
13. Stoke City 16 4 6 6 15-20 18 pont
14. Norwich City 16 5 3 8 15-29 18 pont
15. Cardiff City 16 4 5 7 12-22 17 pont
16. West Bromwich Albion 16 3 6 7 17-22 15 pont
17. West Ham United 16 3 5 8 13-19 14 pont
18. Crystal Palace 16 4 1 11 11-24 13 pont
19. Fulham 16 4 1 11 15-30 13 pont
20. Sunderland 16 2 3 11 12-30 9 pont