Arsenal-Barca: így látták a főszereplők

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 17. 10:33
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint még mindig a Barcelona a favorit a párharcban, azután is, hogy 2-1-es vereséget szenvedett a BL-nyolcadddöntő első, szerdai nyolcaddöntőjében, az Emiratesben. Fabregas, az angol csapat kapitánya óva intette társait az elbizakodottságtól, szerinte nagyon vigyázni kell, elvégre a Barca a "futballtörténelem legjobb csapata". Xavi szerint sokkal több volt a katalánok számára ebben a meccsben.


FABREGAS: Azt hiszem, az eredmény nagy durranás, mert ők ritkán veszítenek, a mostani Barca a futballtörténelem legjobb csapata szerintem. Ne feledjük, ez csak egy meccs volt, 180 perc alatt dől el a párharc és még csak 90-nél járunk. Nagy lökést adhat a csapatnak, de semmi több. Most megmutattuk, mire vagyunk képesek, de ha a Nou Campban nem tudjuk megmutatni, elvesztünk. Nincs öt-hat sérültünk, mint tavaly, egy évvel idősebbek vagyunk. Megértünk arra, hogy ilyen nagy meccseket játszhassunk a BL-ben."

WALCOTT:
"A Barcelona leckét adott nekünk, néha csak kerestük a labdát, sokat volt náluk, de csak ritkán tudtak tiszta helyzetet kialakítani. A legfontosabb, hogy maradt tét a számunkra a visszavágóra, sőt, egészen jók az esélyeink. Összejöhet egy nekünk kedvező eredmény, azt hiszem, nagyon nagy meccs lesz a semleges nézők számára is. Nem szabad elszállnunk magunktól. Sok még a teendő, felejtsük is el az eredményt. Tudjuk, milyen nehéz nyerni Barcelonában, akkora közönség előtt. Sokat hibáztunk tavaly, nem akarjuk elkövetni ugyanazokat a hibákat. Jó érzés annak a csapatnak a tagja lenni, amely megverte a világ legjobbját. Nyílt sisakos küzdelem volt, ilyen a két csapat stílusa, én nagyon élveztem."

ARSAVIN: "A Barca nagyon jó barátságban volt a labdával, de nem engedtük őket úgy kibontakozni, ahogy szoktak és két lehetőségünket könyörtelenül kihasználtuk. Reméltem, hogy lesz egy helyzetem, amit nem hibázhatok el. Így is lett, és belőttem. Boldog vagyok. Amióta az Arsenalnál játszom, még nem volt ilyen jó hangulat az Emiratesen. Jót tett a meccs az önbizalmunknak, de koncentrálnunk kell, a barcelonai egy nagyon-nagyon nehéz csata lesz. Hinnünk kell magunkban, enélkül semmire sem megyünk."

VAN PERSIE: "Nekem az a véleményem, hogy nem szabad túlságosan visszahúzódni ellenük, mert annyira felpörögnek, hogy esélyed sem lesz ellenük. Mindent megtettünk, s a végén szerencsénk is volt, egy fantasztikus győzelem lett ebből. Köszönjük a szorítást, úgy éreztük, 12-en vagyunk a pályán."

WILSHERE: "Csodálatos volt az elmúlt két hét, de ez valami csúcs. Ez a legszebb pillanat számomra eddig az Arsenalnál, ott van még a visszavágó, el kell mennünk és tovább kell jutnunk. Az első félidőben volt egy húszperces időszak, amikor egyszerűen nem lehetett elvenni tőlük a labdát. Erre számítottunk, fő, hogy kitartottunk, fegyelmezetten védekeztünk, és amikor jött a lehetőség, csapást mértünk rájuk, lekontráztuk őket."

XAVI: "Gyalázat, mert úgy éreztük, hogy a kezünkben volt a meccs. Az eredmény rosszabb, mint a tavalyi, akkor legalább a döntetlen meglett. Jó focit játszottunk, de túl sok hiba csúszott a számításainkba. A befejezésnél mindig rosszul sült el valami. Sorra hagytuk ki a nagy helyzeteteket, kínálta magát a győzelem, mégsem jöt össze. Nem teljesen igazságos ez az eredmény. Csalódottak vagyunk, arra kell koncentrálunk, hogyan jutunk tovább, a Nou Camp a mi pályánk, optimisták vagyunk, de nagyon tiszteljük az Arsenalt."

VILLA: "Tovább kell mennünk, még van egy meccs, otthon helyre tudjuk ezt hozni. Folytatás csak később, most a ligára kell egy kicsit koncentrálnunk, van olyan erős ez a csapat hogy megfordítsa ezt. Nagyon jó ez az Arsenal, kétszer is kifogtak rajtunk és sokszor zavarba hoztak minket."

VALDÉS: "A gólunk után fokozatosan magára talált, jött fel az Arsenal. Az első bekapott gólnál nem gondoltam volna, hogy kapura lő Van persie, meglepett. Az a lényeg, hogy az utolsó negyedórában is ellenőrzés alatt tartsuk az eseményeket, erre már tavaly is volt, hogy ráfáztunk. Mindenesetre bízom abban, hogy 90 perc otthon elég lesz a továbbjutásra."

BUSQUETS: "Jobb eredménnyel is zárhattunk volna, de a fordításra megvan az esély. Megvoltak a lehetőségeink és úgy gondolom, a Camp Nouban is meglesznek. Bosszantó,  hogy elveszítettük ezt a meccset, amelyen annyira jó úton jártunk, és sokáig fölényben voltunk.  Vigasztal, hogy maradt 90 perc a fordításra. Tavalyról már ismertük őket, óriási hév van bennük, nagyon meg kellett küzdeni a labdákért, a kontrákkal sok gondot okoztak nekünk."

ALVES: "Ultrapozitívan kell hozzáállnunk, nem dőlt el semmi. A szurkolók biztosan élvezték a meccset, mi már nem annyira, frusztráltak voltunk a kihagyott helyzetek miatt. Minden OK, nem kell riadót fújni. Mégicsak az európai porond, keserű szájízzel távozunk Londonból, de bízunk benne, hogy tudunk javítani."

MAXWELL: "Elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy egy oda-visszavágós csatát meg tudjunk fordítani. Semmi sincs veszve. Az Arsenal nagyon jól játszott, sok problémát okozott nekünk a kontráival. Ideális körülmények között, hazai környezetben harcolhatjuk ki a győzelmet."

WENGER: "Ez egy különleges este, amihez egy különleges Arsenal kellett. A párharc ígéretes volt, nem is csalódtunk. Két fantasztikus csapat ütközött meg. A meccs egyes szakaszaiban eléggé szenvedtünk, de soha nem adtuk fel, fejben mindig a pályán voltunk, és mindent kiadtunk magunkból, a rejtett erőtartalékainkat is mozgósítottuk. Csodás akciókat láthattott a közönség mindkét oldalon, a második gólunk különösen szép volt. Ez  a meccs biztos jót tesz az önbizalomnak. Visszavágó? Nyílt a párharc. Természetesen nem fogunk beállni védekezni a Nou Campban, játszuk a saját játékunkat megint. Nem vagyunk favoritok, de fontos, hogy elhiggyük, tényleg van esélyünk. A Barca a favorit, még mindig. Most már azonban tudjuk, hogy verhetőek. Tavaly nem jutottunk el eddig. A Barca mezőnyfölényével az a probléma, hogy ha egy pillanatra ellankad a figyelmed, véged. Szoros emberfogás kell, másképp nem lehet. Fel voltunk készülve arra, hogy ők lesznek mezőnyfölényben. A PL-ben általában nem így van, de tudtuk, hogy úgy 60 százalékban náluk lesz a labda."

GUARDIOLA: "Fantasztikus mérkőzés volt. Az Arsenal bizonyította, hogy kiváló csapat, de nincs vége, van még egy visszavágó. Uraltuk a meccset, kontroll alatt tartottuk az eseményeket. Sok lehetőségünk volt, több, mint a tavalyi meccsen, de nem tuduk kihasználni őket. Sebaj, előfordul az ilyesmi."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal-hőstett: a Barcelona is verhető!
Az Arsenal vert helyzetből állt fel, és fordított 2-1-re a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A katalánoknak rengeteg lehetőségük adódott ahhoz, hogy kényelmes helyzetből várják a hazai...
Tovább a teljes cikkhez »