Andrej Arsavin a Barcelonáról álmodott

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 17. 12:37
Hosszú, saját maga által fogadott csendet tört meg a Zenit orosz válogatott klasszisa, Andrej Arsavin, aki hazájában a vele kapcsolatos átigazolási pletykákról is nyilatkozott, miközben a fotós kedvéért már kezében egy Barcelona-mezzel pózolt. A lendületes szélső alapembere volt az Eb-bronzérmes orosz válogatottnak, csakúgy, mint az UEFA-kupa és bajnoki első Zenitnek.


Arsavin, aki bevallása szerint az Eb-n a saját bőrén érezte, hogy mekkora különbség van a topligákból, a spanyol-, az angol- és az olasz, valamint az orosz bajnokságból érkezett játékosok között. A kiválóságot hazájában már kétszer választották meg az ország legjobb futballistájának, csak most, az UEFA-kupa-sikerrel, valamint a bajnoki győzelemmel a zsebben érezte úgy: eljött a váltás ideje.

 

Ráadásul a jó szezont júniusban aztán megfejelte egy kiváló Eb-szerepléssel is.

 

„Nem pénzkérdés a váltás, legalábbis részemről nem az – mondta Arsavint. – Egy topligás, igazi nagycsapatban akarok futballozni. Hogy ez létrejön-e, kizárólag azon múlik, hogy a Zenittel meg tudnak-e egyezni, mert velem nem lesz nehéz...”

 

Arsavin sok kétséget sem hagyott arra nézve: egészen pontosan mit is ért topligás nagycsapaton…

 

„Az én álmom a Barcelona, de ezt már régóta mondom. Mindenki tudja a világon, hogy minden vágyam az, hogy a Barcelonában játszhassak.”

 

Hasonló álmot legutóbb, a napokban Alekszandr Hleb vallott magáénak. A fehérorosz középpályás azóta már annyival közelebb került álmai megvalósításához, hogy szerda este négyéves szerződést kötött a katalán gigásszal.

 

Az orosz kiválóság, akinek első igazi futballélménye a Johan Cruyff féle barcelonai Dream, Teamhaz kapcsolódik, csak a legnagyobb tisztelettel említi az akkor BL-győztes hősöket, Ronald Koemant, Michael Laudrupot, Hriszto Sztoicskovot vagy éppen azt a Pep Guardiolát, aki fiatal szakemberként jelenleg a szakmai munka elsőszámú irányítója és felelőse a katalánoknál.

 

„A Barcelona az a csapat, amely mindenhol minden mérkőzésen támadóstílusban játszik, amely 7-0-ra is nyerhet, de 4-3-ra is kikaphat. Ez a támadószellem közel áll hozzám és nagyon szimpatikus számomra.”

 

Arsavin azzal is tisztában van: Hleb szerződtetése a Barcelona középpályájára nem növeli esélyeit álmai megvalósulására, miként az sem, hogy a katalánok által kínált és a Zenit által kért összeg egyelőre köszönőviszonyban sincs egymással.

 

„A Barcelona 15 millió eurót kínált értem, a Zenit viszont 30-t szeretne a játékjogomért kapni, ez egyelőre távolinak tűnik. De bízom benne, hogy hívnak, ígérem, rajtam nem múlik.”

 

A Barcelona három, Guardiola által létszám fölöttinek titulált klasszisa közül kettőt, Decót és Ronaldinhót már eladta – előbbit a Chelsea, utóbbi az AC Milan szerződtette –, Eto’o eladása napirenden van. A katalánok egyrészt okkal számolnak a trióért befolyó összeggel, másrészt a jövőben a fentebb említett trió fizetése már nem őket terheli.

 

Arsavint különben éppen Hleb pótlására az Arsenal is kinézet magának, de élénk érdeklődést mutatott irányába a Chelsea is. Az orosz játékos csapatával Angliában nyaralt, de mint elmondta: egyik londoni klubhoz sem került közelebb ezáltal, ugyanis érdemi tárgyalásokig nem jutottak el.