Amerikába igazol Christian Vieri

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 7. 16:21
David Beckham után újabb nagy nevet szerezhet meg magának a Los Angeles Galaxy futballcsapata. Meg nem erősített hírek szerint az amerikaiak Christian Vierit szemelték ki maguknak, aki állítólag már el is utazott a tengerentúlra.


Menedzsere nem kívánta kommentálni az értesülést, több olasz lap mégis úgy tudja, a 35 esztendős Christian Vieri a Los Angeles Galaxyhoz igazol.

 

A többek között KEK-győztes, Bajnokok Ligája második olasz bajnok játékos nemrégiben szakított az Atalantával, ahol már a szurkolók is kikezdték. A hivatalos indoklás szerint azért hagyta ott a bergamóiakat, mert csak szökőévente jutott szóhoz az első csapatnál.

 

Vierit a gólyák is megirigyelhetnék. No nem a gyerekek miatt, sokkal inkább vándoréletmódja kapcsán. A hazája válogatottját 49-szer képviselő, ezalatt 23 gólt szerző csatárzseninek a Galaxy már a tizennegyedik klubja lenne karrierje során.

 

Érdekes, Olaszországot csupán kétszer hagyta el, először a spanyolokhaoz, eztán a franciákhoz ment szerencsét próbálni. Korábban a Prato, a Torino, a Pisa, a Ravenna, a Venezia, a Juventus, az Atlético Madrid, a Lazio, az Internazionale, a Milan, a Monaco, a Fiorentina és az Atalanta alkalmazta.