„Amauri lesz a Juve téli igazolása”

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 6. 10:46
Értékes győzelemmel feledtette a szerdai váratlan Európa-liga-búcsút a Juventus, amely a Catania otthonából hozta el a három pontot a Serie A 15. fordulójában. A lefújást követően a mérkőzésen duplázó Fabio Quagliarella elégedetten értékelte a látottakat, hozzátette, Amauri visszatérése további lökést adhat a csapatnak.


„A Catania egy éve nem kapott ki hazai pályán (valójában 22 hónapja - a szerk.), így ez a győzelem különösen fontos számunkra – kezdte mondandóját az olasz válogatott a Juventus Channelnek. – Az pedig csak hab a tortán, hogy két gólt szereztem, egy ideje nem voltam ilyenre képes."

„Az idei szezonban sokkal aktívabb vagyok elöl, így könnyebben betalálok. Erős csapatunk van, és Amauri visszatérése még mindig várat magára. Ő lesz a januári igazolásunk" – tette hozzá Quagliarella.


A Zebrák zsinórban 15. mérkőzésükön maradtak veretlenek vasárnap, ezzel megőrizték harmadik helyüket a tabellán három ponttal a Lazio és hattal a Milan mögött.

EMLÉKEZTETŐ, SERIE A, 15. FORDULÓ
CATANIA-JUVENTUS 1-3 (1-2)
Stadio Massimino, vezette: Antonio Damato.
CATANIA (4-3-1-2):  Andújar - Potenza, Silvestre, Terlizzi, Álvarez - Ledesma, Biagianti, Martinho (Carboni, 87.), A. Gómez (Ricchiuti, 71.) - Morimoto (Antenucci, 68.), Maxi López. Vezetőedző: Marco Giampaolo. Cserepad: Campagnolo, Ricchiuti, Izco, Llama, Carboni, Antenucci, Mascara.
JUVENTUS (4-4-2): Storari - Sörensen, Bonucci, Chiellini, Grosso - Kraszics, Melo, Aquilani (Sissoko, 56.), Pepe (Salihamidzic , 82.) - Iaquinta, Quagliarella (Del Piero, 80.). Vezetőedző: Luigi Del Neri. Cserepad: Manninger, Motta, Legrottaglie, Sissoko, Salihamidzic, Lanzafame, Del Piero.
Gólszerző: Morimoto (37.), ill. Pepe (35.), Quagliarella (44., 58.)
Sárga lap: Storari (78.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Milan 15 10 3 2 26-12 +14 33
2. Lazio 15 9 3 3 20-12 +8 30
3. Juventus 15 7 6 2 29-15 +14 27
4. Napoli 14 7 3 4 23-17 +6 24
5. Palermo 14 7 2 5 25-19 +6 23
6. Inter 15 6 5 4 20-14 +6 23
7. Sampdoria 15 5 8 2 18-12 +6 23
8. Roma 15 6 5 4 20-20 0 23
9. Genoa 15 6 3 6 13-14 -1 21
10. Chievo 14 5 5 4 15-13 +2 20
11. Udinese 15 6 2 7 17-17 0 20
12. Fiorentina 15 5 4 6 15-15 0 19
13. Catania 15 4 6 5 13-15 -2 18
14. Parma 15 4 6 5 13-17 -4 18
15. Cagliari 15 4 5 6 16-15 +1 17
16. Bologna 14 4 5 5 14-19 -5 16
17. Brescia 15 3 3 9 11-20 -9 12
18. Cesena 15 3 3 9 10-20 -10 12
19. Lecce 15 3 3 9 13-31 -18 12
20. Bari 15 2 4 9 10-24 -14 10