Albert-emlékmeccs Liechtenstein ellen

Létrehozva: 2011. november 3. 21:15
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége mai ülésén arról határozott, hogy a következő, Liechtenstein elleni válogatott mérkőzésünket a Puskás Ferenc Stadionban rendezik. Az Albert Flórián-emlékmérkőzést ingyen tekinthetik meg a szurkolók.


Bár a november 11-i, Liechtenstein elleni barátságos meccs helyszíne eredetileg a székesfehérvári Sóstói Stadion lett volna, az MLSZ elnöksége ma arról határozott, hogy a találkozó Albert Flórián-emlékmérkőzés lesz, és a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg. A választás azért esett az új helyszínre, hogy a magyar futballtörténelem első számú szentélyében tiszteleghessünk Albert Flórián legendás pályafutása előtt – számolt be róla honlapján a magyar szövetség.

Az elnökség döntésében kiemelte: a vasárnap elhunyt Albert Flórián a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja volt, ezért indokolt, hogy a Puskás-stadionban búcsúzzon tőle a hazai futballtársadalom. A mérkőzés és annak felvezetése a Császár páratlan pályafutására való emlékezés jegyében telik, az MLSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy méltóképpen búcsúzzon el Magyarország egyetlen aranylabdás futballistájától.

Döntés született arról is, hogy ingyenes lesz a mérkőzésre a belépés. Az elnökség hálás a szurkolóknak, akik az Eb-selejtezők során az idei mindhárom hazai mérkőzésen telt házzal segítették a nemzeti tizenegyet. Az MLSZ, az eddigi támogatást megköszönve, most is arra kéri a magyar futball barátait, hogy telt házas mérkőzésen búcsúzzunk Albert Flóriántól és a 19 ponttal zárt selejtező sorozattól.