Akár három évet is kaphat Bonucci

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 28. 19:37
Az Olasz Labdarúgó-szövetség meghallgatásai csak augusztus elején kezdődnek Calcioscomesse ügyben, de az futballsajtó máris arról spekulál, milyen súlyos büntetést kaphatnak az érintettek. A Juve felkészül a legrosszabbra.


A Juventus vezetői bíznak Leonadro Bonucciban, és kiállnak Antonio Conte vezetőedző mellett, ugyanakkor nagyon valószínű, hogy egyikük sem úszhatja meg az eltiltást, a fogadási botrány szálai így vagy úgy, de mindkettejükhöz elérnek.

Conte a hatóságok szerint tudott manipulációról, de nem jelentette azt, a szakértők úgy vélik, három-hat hónapos eltiltást kaphat. Ha szerencséje van, akkor októberben - amikorra úgy igazán beindul a szezon - már vissza is térhetne.

Bonucci nem tehet mást, csak imádkozhat. Az Eb-ezüstérmes védő szénája nem áll jól, a vizsgálatok szerint ő ténylegesen érintett lehet bundaügyben, egy Udinese-Bari meccs kapcsán. Akár három évre is eltilthatják, a legtöbben egyéves szankcióra tippelnek.

Az új igazolás Lúcio formája egyelőre nem túl biztató, a jobb-bekk Cáceres pedig két hónapra kidőlt, így már nem is olyan atombiztos az a Juve-védelem. A vezetők első lépésben jegelték Masi kölcsönadását, és máris van három jelöltjük Bonucci posztjára: Bruno Alves (Zenit), Bocchetti (Rubin), Ranocchia (Inter). A probléma, hogy 15 millió euró körüli összeg alatt egyiküket sem lesz könnyű Torinóba vinni...