Aggódó Strachan a brit rangadó előtt

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 21. 11:28
Két év alatt sokat fejlődött a Manchester United, így a Celtic Glasgow aggódva tekint az E csoport harmadik fordulójának angliai mérkőzése elé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A vendégek azonban nem mennek feltartott kézzel az Old Traffordra, mindent megtesznek azért, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek. A skót bajnok elvárásairól Gordon Strachan vezetőedző beszélt, aki játékosként sikeres szezonokat töltött a “vörös ördögöknél”.


Két évvel ezelőtt Manchesterben a hazaiak fordulatos találkozón 3-2-re nyertek, majd Skóciában Nakamura Szunszuke szabadrúgásgóljával a Celtic diadalmaskodott 1-0-ra, miután Artur Boruc hárította Louis Saha büntetőjét.

 

“Igen, elsimerem, picit aggódunk. Két évvel ezelőtt még nem ők voltak a bajnokok, most azonban Európában és Angliában is a legjobbak. Fiatal játékosaik két évvel több tapasztalattal rendelkeznek, és minél többet gondolunk erre, annál jobban aggódunk” – mondta Strachan.

 

Az 51 éves sportember 1984 és 1989 között szerepelt a Manchester Unitedben, ez további motivációt jelenthet a számára.

 

A címvédő állandó balhátvédje, Patrice Evra térdsérülés miatt biztosan nem léphet pályára. Helyettese a több poszton is bevethető John O’Shea lesz, legalábbis a BBC ezt feltételezi. A francia védő mellett Michael Carrickre és Owen Hargreavesre sem számíthat a menedzser.

 

A skót bajnok keretéből Marc Crosas mulasztja el a szigetországi rangadót. A spanyol középpályás mellett a két csatárklasszis, Jorgosz Szamarasz és Jan Vennegoor of Hesselink sem léphet pályára.

 

A Manchester United nem veszített legutóbbi tizenhat hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, a Celtic pedig tizennyolc találkozó óta nyeretlen. Ez is mutatja, egyértelműen a címvédő az esélyesebb, de egy brit rangadón semmi sem biztos. A hazaiak négy, míg a vendégek egy pontot gyűjtöttek az eddigi két mérkőzésen a 2008-2009-es szezonban.

 

„Olyan rendszert találtam ki, amelyet eddigi még egyszer sem alkalmaztunk. Ha mindenki a tudásának megfelelően futballozik, akkor magabiztosan játszhatunk. Persze, egy kisebb változtatásra máris szükség volt, mert úgy gondoltam, Szamarasz szerepel a csatársorban, de ő megsérült” – tette hozzá Strachan.

 

Sir Alex Ferguson nyugodtan várhatja a kedd esti mérkőzést, ismét számíthat a szombati bajnokit kihagyó Carlos Tévezre. Az argentin támadó órákat repült Angliába a válogatottbeli kötelezettségek letudását követően, ezért nem jutott szóhoz a West Bromwich Albion ellen. A rutinos edző a nem teljesen fitt Cristiano Ronaldót nem kívánja szerepeltetni a kezdőcsapatban, amelyben így is sztárok egész sora futballozhat.

 

„Nagyon nehéz feladatot jelent, hogy eldöntsem, játszassam-e elöl Tévezt, Rooneyt és Berbatovot. Inkább az a valószínű, hogy egyikük visszavontabban futballozik” – jegyezte meg Ferguson.

 

A csoport másik találkozóján a spanyol bajnokság harmadik helyén álló Villarreal fogadja az Aalborgot. A hazaiak számára csak a győzelem az elfogadható, ha ez összejön, akkor az együttes a továbbjutás közelébe ér.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, E CSOPORT, 3. FORDULÓ
Manchester United (angol)-Celtic Glasgow (skót) 20:45 ó
Villarreal (spanyol)-Aalborg (dán) 20:45 ó