Afellay és VdV ismét a holland keretben

Szerző: MTILétrehozva: 2012. szeptember 26. 16:57
Visszakerült a magyar labdarúgó-válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő holland csapat keretébe Rafael van der Vaart, a Hamburg középpályása és Ibrahim Afellay, a Schalke szélsője.



Louis van Gaal szövetségi kapitány szerdán jelezte, hogy számít a két futballistára az októberben sorra kerülő, Andorra és Románia elleni mérkőzéseken.

A 61 esztendős szakember az első két vb-selejtezőre nem jelölte Van der Vaartot és Afellayt, mellőzésüket pedig formán kívüliségükkel indokolta, valamint úgy látta, mindkét játékosból sokat kivett az átigazolásuk körül kialakult helyzet. Az együttesben az első két selejtezőn Nigel de Jong és Gregory van der Wiel sem kapott helyet, most azonban ők is visszakerültek a 30 játékosból álló előzetes keretbe.

A hollandok szeptember 7-én 2-0-ra verték a törököket, négy nappal később pedig 4-1-re nyertek Budapesten a magyarok ellen. A D csoportot az első két meccsükön szintén győztes románok vezetik, a hollandok rosszabb gólkülönbségük miatt másodikok. Az októberben Észtországgal és Törökországgal játszó magyarok egy-egy győzelemmel és vereséggel a harmadik helyen állnak.