A West Ham kapta az olimpia stadiont

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 11. 14:02
Szinte biztos, a West Ham United örökli meg a 2012-es olimpia után a központi stadiont Kelet-Londonban, jelentette be egyhangú döntését követően az Olimpiai Park Örökségi Vállalata (OPLC). A másik jelölt a Tottenham Hotspur volt.


A Kalapácsosok sikerüket annak köszönhetik, hogy pályázatukban garantálták, megtartják a futópályát az arénában. Az együttes várhatóan a 2014-15-ös szezon előtt költözhet, amelynek költségei 95 millió fontra rúgnak majd.

A Spurs beadványának sikerét nagyban gátolta, hogy jelentősen átalakította volna a létesítményt, így egy kizárólag labdarúgásra alkalmas stadion lett volna belőle. Ezzel szemben a West Ham az atlétika mellett krikettmérkőzések rendezését is lehetővé tette.

A döntés egyelőre nem végleges, csak az OPLC ajánlása, hogy hivatalossá váljon, szükség van London polgármestere, Boris Johnson, illetve a kormány jóváhagyására is.

Ha ez megtörténik, a bennmaradásért küzdő élvonalbeli együttes néhány év múlva a mostani 35 ezres Upton Parkból a 60 ezres új arénába helyezheti át székhelyét.

Ami pedig a Tottenhamet illeti, lassan elkezdhet saját vadonatúj létesítményének megépítésében gondolkodni, amelyről jónéhány terv napvilágot látott már az elmúlt években.

Így fest a Tottenham lehetséges jövőbeli arénája