„A Vidi nemzetközi szinten is jó lehet"

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 14. 16:00
Kiütéssel nyerte a rangadót és meglépett a Videoton, megint botlott a Debrecen, fontos sikert aratott az élmezőnyben a Kaposvár és a Zalaegerszeg, a hátországban tovább menetelt a Haladás - ezek voltak a labdarúgó NB I 19. fordulójának főbb történései. A SportHirado.hu Kiprich Józsefet, a korábbi 70-szeres magyar válogatott labdarúgót, a feljutásért küzdő Gyirmót vezetőedzőjét kérte meg, hogy értékelje a hétvégi találkozókat.


 

Ferencváros-Videoton 0-5 (0-2)

„Az eredmény meglepett, de az nem különösebben, hogy a Videoton győzött: nagyon jó, szervezett csapat lett belőle az idei szezonra – kezdte Kiprich a hétvége, de talán a tavasz rangadójával kapcsolatban – A bajnoki címet még nem adnám nekik oda, mert hosszú a bajnokság, de tény, hogy kilencpontos előnyt nehéz lesz ledolgozni bárkinek. A nemzetközi porondon is elérhetnek akkora sikereket, mint az elmúlt években a Debrecen. Ami a Ferencvárost illeti, Prukner László nagyon szépen összekapta őket tavalyhoz képest, masszív társaság állt össze – tette hozzá. A rutinos mester viszont nem értett egyet Mezey György mérkőzés utáni felvetésével, miszerint a Fradi a hirtelen jött bajnoki rangadó terhe alatt roskadt össze – Sokáig partiban volt a Videotonnal, de a helyzeteket kihagyta, míg az ellenfél berúgta, ennyi az egész. Van olyan nap, amikor becsúszik egy 0-5."

Haladás-Pápa 1-0 (1-0)

„A tavasszal játszottunk a Gyirmóttal edzőmérkőzést a Haladás ellen, már akkor látszott, hogy egy nagyon erős, agresszív csapat formálódik, biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb elhagyják a kiesőzónát – a tréner megérzése jónak bizonyult, a szombathelyiek mindkét 2011-es bajnokijukat megnyerték, és az őszi 15. helyről rögtön három pozíciót ugrottak előre, mégha a hátország elég szoros képet is mutat – Feljavulásukat Aczél Zoltán személyiségének is tulajdonítom, jól ismerem és sokra tartom őt, igazi csapategységet tud kreálni." 

Vasas-Újpest 1-0 (1-0) 

„A Vasas nagyon elkapta a fonalat tavasszal, legutóbb Győrben nyert. Benne volt a pakliban, hogy ilyen jól kezdenek. Az Újpest fiatal csapat, kicsit rutintalan, ennek tulajdonítom be, hogy nem tudta gólra váltani emberelőnyét" – utalt a szakember a teljes második félidőt emberelőnyben játszó lilák sok kihagyott helyzetére a Vasas centenáriumát ünneplő összecsapáson.

Debrecen-Honvéd 2-2 (1-1)

„Debrecenben mindig bravúr pontot szerezni, de ne felejtsük el, hogy a Honvéd élén az a Supka Attila dolgozik, aki korábban három-négy évig irányította a Lokit, nála jobban kevesen ismerik a csapatot. Beragadt a bajnok a tavaszi rajtnál, össze kell szedni magát, ha oda akar érni a végén a második helyre" – figyelmeztett Kiprich.

Kaposvár-Siófok 3-0 (2-0)

„Ettől a Kaposvártól nem szégyen kikapni, a Siófók egyre nagyobb bajba kerül, nehéz feladat lesz a bennmaradás kiharcolása" – mondta a somogyi rangadóról, melyen bár a Balaton-partiak kezdtek jobban, egy hazai gól, Katona kiállítása és a Peric elleni szabálytalanságért megítélt büntető eldöntötte a három pont sorsát.

Szolnok-Kecskemét 2-1 (2-0)

„Bizonyította a Szolnok, hogy senkit sem szabad lebecsülni, a Kecskemét szépen teljesített tavasszal, most mégis pórul járt" – értékelte a zsinórban hat vesztes bajnoki után a 18. fordulóban döntetlent játszó, szombaton pedig szezonbeli harmadik győzelmét arató Tisza-partiak diadalát.

MTK-Győr 0-0

„Egy hét alatt nem lehet csodát tenni, de a Győr még ha most nem is győzött, remek kis csapatnak tartom. Ősszel hullámvölgybe került, de a felsőházba várom őket a tavasz végére" – jelentette ki a korábbi 70-szeres magyar válogatott a Csertői Aurélt napokkal a találkozó előtt kinevező ETO-val kapcsolatban.

Zalaegerszeg-Paks 1-0 (1-0) 

„Két nagyjából egyforma erőt képviselő csapat találkozott, nem volt szerencséje a Paksnak" – értékelt röviden Kiprich a harmadik és a hatodik csatájáról, amelyet Horváth András első félidei lövése döntött el, a tolnaiak csak két kapufáig jutottak.

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ PROGRAMJA:
péntek
Kecskemét-Zalaegerszeg, 17 óra
Videoton-Debrecen 19 óra
szombat
Siófok-Vasas, 15 óra
Pápa-Kaposvár 15 óra
Paks-Haladás 16 óra
Honvéd-Szolnok 17 óra
Győr-Ferencváros 17:30 óra
vasárnap
Újpest-MTK 17:30 óra
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Videoton FC 19 13 4 2 40-17 +23 43
2. Ferencvárosi TC 19 11 1 7 32-29 +3 34
3. Zalaegerszegi TE 19 10 3 6 35-28 +7 33
4. Kaposvári RFC 19 10 2 7 31-25 +6 32
5. Debreceni VSC 19 9 5 5 34-28 +6 32
6. Paksi SE 19 9 4 6 32-26 +6 31
7. Lombard Pápa TFC 19 8 3 8 32-34 -2 27
8. Kecskeméti TE 19 8 0 11 35-39 -4 24
9. Vasas 19 7 3 9 25-32 -7 24
10. Györi ETO FC 19 6 6 7 20-21 -1 24
11. Újpest FC 19 6 5 8 30-26 +4 23
12. Szombathelyi Haladás 19 6 5 8 26-25 +1 23
13. Budapest Honvéd 19 6 5 8 22-24 -2 23
14. MTK 19 6 5 8 23-28 -5 23
15. BFC Siófok 19 4 6 9 15-26 -11 18
16. Szolnoki MÁV 19 3 3 13 16-40 -24 12