A Vác-Újbuda ejtette ki a Mezőkövesdet

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 10. 19:03
A házigazda Vác már a 15. percben vezetéshez jutott a sereghajtó Mezőkövesddel szemben, akik ráadásul három perccel később meg is fogyatkoztak. Ezt követően a vendégeknek már esélyük sem volt, s végül 4-0-ás vereséget szenvedtek, ezzel pedig matematikailag is búcsúztak a másodosztálytól.


NB II KELETI CSOPORT, 27. FORDULÓ
VÁC-ÚJBUDA – MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 4–0 (3–0)
Vác, 150 néző. Vezette: Pintér Csaba
VÁC–ÚJBUDA: Sztankó – Horváth T., Windsor, Farkas P., Demény (Lettrich 72.), Kövesdi (Kocsis 33.), Kovács P. (Wilfred 83.), Vén, Margitics, Rusvay, Szabó V. Vezetőedző: Verebes József
MEZŐKÖVESD: Gábor – Pénzváltó, Toplenszki, Udvari, Risztics – Borso, Sivák, Ragó (Fekete 71.), Varga Z. (Bogdány 56.), Vígh, Salatic (Olasz 68.). Vezetőedző: Huszák Géza
Gólszerző: Rusvay (15.), Kovács P. (35.), Szabó V. (42.), Kocsis G. (69.)
Sárga lap: Kovács P., illetve Borsos
Piros lap: Vígh (18.)

 

Az NB II Keleti csoportjának 27. fordulójában a tabella hatodik helyén álló Vác a sereghajtó Mezőkövesdet fogadta. A két csapat számára különösebb tétje már nem volt a meccsnek, mert Verebes József legénységének már nincs esélye a dobogóra kerüléshez.

 

Huszák Géza csapata ugyan legutóbb gólnélküli döntetlent ért el a Vecséssel szemben, de ez sem sokat segített rajtuk, hiszen a forduló előtt 11 pontos hátrányban vannak a bentmaradást jelentő 13. helyezéstől. Ilyen előzmények után lépett pályára a két csapat a váci stadionban.

 

Bár az első kapura lövés a vendégek előtt adódott, a korábban szebb napokat látott, tavaly még élvonalbeli, 1994-ben pedig bajnok Vác már a 15. percben megszerezte a vezetést: Horváth lőtt kapura 20 méterről, a labda elakadt a védőkben, majd Vén elé került, aki egyből indított. A passz pillanatában több váci játékos is lesen állt, nem így a góllövőlista éllovasa Rusvay, aki mélységből indult, lecsapott a labdára, majd a kapust is kicselezve közelről a kapuba pöckölt. A váci támadó már a huszadik idénybeli találatánál jár.

 

A vendégek lest reklamáltak, de eredménytelenül. Három perccel később aztán meg is fogyatkoztak, miután Vígh csúnyát mondott a játékvezetőnek, aki erre felmutatta neki a piros lapot.

 

Ezt követően aztán mezőnyfölénybe is kerültek a hazaiak, akik a 35. percben növelték előnyüket: Kovács Péter lőtt középről 22 méterről. A labda kipattant Gábor kapusról, amelyre Szabó Viktor csapott le, aki eltolta azt a hálóőr mellett, és a bal alsó sarokba gurított.

 

Még a félidő vége előtt újabb gólt szereztek a hazaiak: egy mintaszerű akció végén Vén passzolt Rusvayhoz, aki egyből a bal oldalon kilépő Szabó Viktor elé passzolt, ő pedig hét méterről a kapu közepébe lőtt.

 

Háromgólos előnnyel vonultak tehát szünetre a csapatok. A Vácnál az előző fordulóban is ez volt a helyzet, ám végül mégis kikaptak 4-3-ra a Bőcstől. Meglepő módon a második félidőt most is a vesztésre álló csapat kezdte aktívabban, s a csereként beálló Bogdány a kapufát is eltalálta.

 

De mégis a Vác növelte tovább a gólok számát a 69. percben: Vén cselezte be magát a 16-oson belülre, majd kapura gurított. A nem túl erős lövést a kapus csak lábbal tudta védeni, a lecsorgó labda hárításánál pedig egymásra várt a hálóőr és a védelem. Végül ugyan az egyik vendégjátékos el tudta rúgni a labdát, de éppen Kocsis elé, aki 19 méterről laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt.

 

Ezt követően már a hazaiak sem erőltették a támadásokat, így is magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

 

EDZŐSZEMMEL
Verebes József: A második félidő elején még egy kicsit érződőtt a játékosokban a bőcsi meccs. de azt hiszem, hogy most kétség sem férhetett ahhoz, hogy jobbak voltunk. Ez már méltó volt a Vác hírnevéhez.
Huszák Géza: A kiállítás eldöntötte a meccset. Sajnos ezzel a vereséggel már matematikailag is kiestünk.