A testvérek közösen is bizonyítanának

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 23. 13:19
A felkészülési időszak véget ért Pakson. Minden játékos, szakvezető és szurkoló bizakodva várja az új szezon kezdetét. A csapat játékosai közül egy sokat tapasztalt kiváló játékintelligenciájú játékossal és egy ifjú tehetséggel is beszélgettünk az előttük álló célokról és kihívásokról. Buzás Attila százharmincöt első osztályú mérkőzés tengernyi tapasztalatával, míg Szabó János egy egészséges önbizalommal bíró tizenkilenc éves lendületével készül a rajtra - testvérként.


Tizenöt év választja el őket, mégis egy közös célért küzdenének: szeretnének testvérükkel játszani a Paks színeiben az NBI-ben.

 

 

 

Buzás Attila és Szabó János a felkészülési mérkőzésen vállvetve küzdöttek a Paks csapatának sikeréért, a rutinos klasszis és az ifjú tehetség közös édesanyja is büszke fiai sikereire. A testvérek kérésünkre megosztották velünk egymásról formált gondolataikat.

 

 

 

 

 

„Hasonlóan ballábas mint én, és a fizikai adottságai jobbak mint az enyémek. Kiváló rúgótechnikája a rögzített szituációknál is egyre többször lehet majd a csapat hasznára. Bízom benne, hogy megkapja a lehetőséget a bizonyításra, mert úgy érzem meglepően jó teljesítményre képes" – kezdte Buzás Attila, testvére Szabó János jellemzését.

 

 

 

„Felnézek rá és örülök, hogy vele egy csapatban játszhatok. Szeretnék legalább annyit elérni, de ha lehet még többet is mint ő. A labdarúgás alapfortélyait tőle tanultam egészen kis koromban. Az Atomerőmű SE csapatában lettem igazolt játékos, ahol Sipos György nevelőedzőnek is sokat köszönhetek" – vette át a szót Szabó János.

 

 

 

„Mivel a testvéremről van szó, nagyon fontos számomra az ő szereplése. Én vagyok egyébként a legfőbb kritikusa is egyben, de persze nagyon drukkolok neki és remélem szép karrier vár rá" – folytatta Buzás Attila.

 

 

 

„Nagyon szeretnék vele egy csapatban pályára lépni első osztályú labdarúgó mérkőzésen. Remélem ebben az élményben, akár már az előttünk álló szezonban részünk lesz majd" – beszélt céljairól Szabó János.

 

 

 

Buzás Attila százharmincöt bajnoki meccsen tizennégy lőtt gól. Az Atomerőmű SE-nél kezdte pályafutását, majd Diósgyőr, Sopron, Budapesti Honvéd, Dunaferr voltak főbb állomásai az első osztályban.

 

 

 

2004-ben tért vissza szülővárosába Paksra, a csapat feljutásában nagy érdemeket szerzett és azóta a két első osztályú szezonban szolgálta az együttest.

 

 

 

Szabó János újonc a felnőtt keretben, vele az idei évben kötött profi szerződést a klub.