A Serie A-ból igazolt a Vidi

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 4. 13:38
Egy évre kölcsönbe vette a Videoton Filipe Oliveirát, a Parma 27 esztendős portugál futballistáját. A középpályás korábban a Chelsea-t és a Bragát is megjárta. A Portóban, még ifiként ismerte Fehér Miklóst is, a londoniaknál jóban volt Drogbával, Lamparddal és Terryvel is.


Filipe Oliveira 1984. május 27-én született Bragában. A helyi egyesületben kezdett el focizni, majd 16 évesen - két évig - a Porto ifi csapatában szerepelt. "Emlékszem, akkoriban játszott a Portoban Fehér Miki is, és ifistaként mindannyian felnéztünk az első csapat játékosaira. Nagyon megrázott Miki 2004-es tragédiája. Ekkor már Angliában játszottam, de természetesen folyamatosan nyomon követtem a portugál bajnokság történéseit." - mesélte a vidi.hu-nak Oliveira.

Egyből adódik a kérdés, hogy hogy került Angliába a fiatal portugál játékos. "Jó kérdés" - válaszolt már sokkal vidámabban Oliveira. "Claudio Ranieri, a Chelsea akkori edzője figyelt fel rám, és ő ragaszkodott ahhoz, hogy leigazoljanak engem. Jó csapatba kerültem, nagyon erős kerete volt a Chelsea-nek, és mivel ez volt az első profi klubom, így nehéz lett volna beverekednem magam egyből a csapatba, ezért két kisebb klubba is kölcsönadtak. A Chelsea-ben egyébként a csapat legnagyobb sztárjaival, Drogbával, Lamparddal vagy Terry-vel is kiváló volt a kapcsolatom, de természetesen a portugál játékosokkal, Ricardo Carvalhóval, Paulo Ferreirával, és Tiago Mendesszel értettük meg a legjobban egymást. Velük a mai napig tartom a kapcsolatot."
Végül Oliveirának sosem sikerült magát igazán beverekednie a bombaerős Chelsea-ba, ahol összesen 5 meccsen kapott lehetőséget.

Négy év után, 2006-ban, hazatért Portugáliába és a Marítimo valamint a Leixoes után, visszatért nevelőegyesületébe, a Bragába, ahol 2008-tól 2010-ig szerepelt. Közben, 2004 és 2007 között, 21 alkalommal játszott a portugál U21-es válogatottban is, ahol 4 gólt szerzett.

2010-ben ismét külföldre igazolt, ezúttal Olaszországba, a Parma csapatába. "Sajnos a Parmanál nem volt szerencsém, hiába igazoltak le, és hiába nyújtottam minden edzésen a maximumot, az edző valamiért nem kedvelt, ezért kölcsönadtak a Serie B-ben szereplő Torino FC-nek, ahol 4 meccsen kaptam lehetőséget. Paulo Sousat még Portugáliából ismerem, igaz sosem volt az edzőm, de többször látott játszani az U21-es válogatottban. Örülök annak, hogy rám gondolt és megkeresett, természetesen azonnal rábólintottam a magyar bajnokcsapat ajánlatára, és a Parma sem gördített akadályt a kölcsönadásom elé. Posztomat tekintve középpályás vagyok, főleg a két szélen szoktam játszani, de akkor sem jövök zavarba, ha a védelem jobb- vagy baloldalán kell játszanom." - mesélte lelkesen honlapunknak a portugál labdarúgó.

Arra a kérdésre, hogy hallott-e már a Vidiről korábban, így válaszolt: "Megmondom őszintén, nem sokat tudtam eddig a Videoton FC-ről. Az elmúlt napokban természetesen utánanéztem a csapatnak az interneten, tudom, hogy magabiztosan nyerték meg a magyar bajnokságot, és hogy több válogatott focista is szerepel a piros-kékeknél. A 13 éves kisöcsém viszont annyira lelkes lett, hogy az elmúlt napokban, szinte éjjel-nappal a Vidi történetét tanulmányozta, amire nekem eddig még nem volt időm, így például tőle tudom azt is, hogy 26 éve UEFA-kupadöntőt is játszott a Videoton. Azóta már megnéztem a klub aulájában lévő 1985-ös csapatképet is, és természetesen láttam a mellette lévő Aranytablót is. Örülök, hogy Székesfehérvárra kerültem, alig várom, hogy bemutatkozhassam a csapatban."