A Schalke kirúgta Felix Magathot

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 16. 11:37
A Schalke felügyelőbizottsága szerdai reggeli rendkívüli ülésén menesztette Felix Magath vezetőedzőt. A döntés úgy hírlik az eredmények ellenére nem véletlen, a szakember többször túllépte hatáskörét, és pereskedés veszi kezdetét. Utódjának személye egyelőre ismeretlen.


„A Schalke 04-nek  nyomos indokai vannak arra, hogy felbontsa vezetőedzője szerződését – mondta Clemens Tonnies a felügyelőbizottság elnöke a klub honlapján az elmúlt hetekben elért BL-siker és kupadöntőbe jutás ellenére elkerülhetetlennek tűnt döntésről.

„Részletes tájékoztatást az okokról nem adhatunk, mivel pereskedés elé nézünk. Nagyon sajnáljuk Felix távozását, de úgy érezzük ez a legjobb az egyesület számára" – tette hozzá a gelsenkircheniek első embere.

„A szerdai ülésen a Magath úr értelmetlennek érezte részvételét, így távol maradt attól – mondta a tréner ügyvédje. – Csak röviden és részlegesen kapott tájékoztatást a tárgyalásról a keddi nap folyamán."

Ralf Hoecker hozzátette, alaposan fel kell készülniük, ha megszeretnék támadni a döntést, mivel kiszivárgott hírek szerint Magath többször megszegte a szerződésében írtakat: nem kérte ki a felügyelőbizottság véleményét 300 ezer eurót meghaladó átigazolások ügyében.

Ha ez bebizonyosodik, akkor az eladósodott együttes megúszhatja az edző 2013-ig szóló kontraktusában szereplő, hírek szerint 11 millió euróra rúgó járandóságának kifizetését.

Az 57 éves szakember a Bayern Münchennel kétszer, a Wolfsburggal egyszer ért fel a csúcsra a Bundesligában, a Schalkéhez 2009 nyarán érkezett. Állása az idei szezonban került veszélybe, miután az együttes a várakozások alatt teljesített a bajnokságban.

Sokáig a kiesőzónában tanyázott, az őszt mindössze a tizedik helyen zárta, ahonnan hullámzó teljesítménye miatt azóta sem tudott elmozdulni. Múlt héten a Valencia legyőzése ellenére az egyesületnél elismerték, hogy belső káosz uralkodik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Magath kirúgásával ünnepel a Schalke?
Nem mindennapi, ami a Schalkénál folyik! Miközben a klub történetében mindössze másodszor jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a csapat körül áll a bál, a Kicker szerint hamarosan menesztik Felix Magath vezetőedzőt. A...
Tovább a teljes cikkhez »