A Palmeirasban köt ki Ronaldinho?!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 5. 14:34
A Milan elfogadta a Palmeiras ajánlatát, így már csak Ronaldinhón múlik, hogy megy vag marad - állítja több nemzetközi forrás. Olybá tűnik, Roberto De Assis ügynök kijelentése, miszerint testvére és védence kész 2014-ig hosszabbítani Milánóban, merő fecsegés volt. Állítólag 8 millió euróról van szó.



Itt valaki nem mond igazat: vagy a fivér, vagy a jólértesült brazil és az olasz média zagyvál. Mi több, Silvio Berlusconi Milan-tulajdonos is arról hablatyolt, hogy Dinho mindörökké piros-feketében futballozik majd. Duma.

A brazilok mellett a milannews.it is tudni vélik, hogy a Milan elfogadta a Palmeiras 8 millió eurós ajánlatát a korábi aranylabdásért, egyszóval a háttérben két hete már minden lapot kiosztottak.   

A Sky Sport Italia szerint De Assis hamarosan a divat fővárosába érkezik, hogy egy asztalhoz üljön Adriano Galliani alelnökkel a jobb lábával bajlódó Dinho jövőjét illetően, illetve, hogy minden esetleges félreértésnek elejét vegye.

A La Gazzetta dello Sport viszont egy második csapatot is megemlít az egyre szövevényesebb ügyben, ez pedig a Los Angeles Galaxy. Szerintük az amik is megtették 8 millió eurós ajánlatukat.

A brazil zsonglőr kontraktusa 2011-ben jár le, és egyelőre se híre, se hamva a 2014-es szerződés-hosszabbításnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dinho nélkül utazott Londonba a Milan
A Milan hivatalos honlapján tájékoztatott arról, hogy mely játékosok képviselik a klubot a hétvégi lodndoni Emirates-kupán. Ronaldinho, Inzaghi, Pirlo és Ambrosini nincs köztük....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megsérült Ronaldinho!
Combizomhúzódás miatt hetekig, az is lehet, hogy egy hónapig nem futballozhat Ronaldinho, az AC Milan aranylabdása. Kihagyhatja a Lecce elleni szezonnyitót - írja a Corriere dello Sport....
Tovább a teljes cikkhez »