A Paks szerencséjét a Győr bánhatta

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 28. 12:15
A labdarúgó NB I kilencedik fordulójában megszerezte idénybeli első hazai győzelmét a Paksi FC csapata. Azt a Győri ETO-t sikerült 2-1-re legyőzni a paksiaknak, amely az utóbbi időben számolatlanul lőtte a gólokat ellenfeleiknek. A találkozó után Kovács Attila, Szasa Sztevanovics és Éger László mondta el véleményét honlapunknak.


A szombat esti Duna-parti ütközet után a két kapust - Kovács Attilát és Szasa Sztevanovicsot-,  valamint a két tizenegyest is értékesítő Éger Lászlót faggatuk miként élték meg a Paks sikerét hozó összecsapást.

 

Először Kovács Attila, a Paksi FC kapusa számolt be a SportHirado.hu számára a kapott gólról, valamint a mérkőzésen bemutatott bravúrjairól.

 

- Hogyan látta a bekapott gólt megelőző szabadrúgás előtti készülődést a kapuból?

 

- Ketten álltak a labda mögé, így három variáció is volt, melyek közül választhattak a labda mögött állók. Természetesen számítottam rá, hogy Józsi György fogja ballal megcélozni a rövid sarkot. Rendkívül jól eltalált lövés volt, amely éppen a jobb kapufa tövéhez érkezett. Mindent megtettem a hárítás érdekében. Hogy bent volt-e a labda teljes terjedelmével? Az asszisztens úgy ítélte meg, hogy igen. Lelke rajta…

 

- Gellei Imre, a csapat vezetőedzője is kiemelte, hogy nagyon jó napot fogott ki. Sokszor bravúrra volt szüksége, hogy megvédje kapuját a góltól. Ön hogyan értékelné a teljesítményét?

 

- Nagyon örülök, hogy végre újra jó formában vagyok. Valóban jól ment a védés, és nagyon jókor jöttek ezek a bravúrok is, hiszen így meg tudtuk szerezni az első hazai győzelmünket a bajnokságban.

 

A boldogabb kapus után lássuk, hogyan vélekedett a Győri ETO hálóőre, Szasa Sztevanovics.

 

- Meglepte-e hogy Éger László végezte el a büntetőket, illetve mire számított, hová rúgja majd a paksiak csapatkapitánya a tizenegyeseket?

 

- Nem mondanám hogy meglepett, hiszen tudom, hogy Éger László jól rúgja a büntetőket. Ismerem már annyira Lacit, hogy tudjam róla, nagy erővel általában a kapu közepét szokta megcélozni. Az első tizenegyesnél próbáltam a végletekig kivárni. Sajnos nem sikerült, egy kissé elindultam jobbra és így nem volt esélyem a bal felsőbe tartó labda védésére. A második büntetőnél úgy gondoltam, most nem fogok elmozdulni, biztos középre jön a lövés. Tévedtem. A jobb alsó sarkot választotta. Nem volt esélyem a hárításra.

 

Végül következzen a paksiak csapatkapitánya Éger László, és az ő véleménye a büntetőkről, és az egész mérkőzésről.

 

- Az eddig megszoktaktól eltérően nem Tököli Attila, hanem Ön végezte a tizenegyeseket. Előre meg volt beszélve a végrehajtó kiléte?

 

- Nem. Négyen vagyunk kijelölve a büntetők elvégzésére. Tököli Attila, Buzás Attila, Heffler Tibor és jómagam. Tököli Attila nem vállalta az első büntetőt. Buzás Attila pedig akkor már nem volt pályán, így én végeztem el a tizenegyest. A második előtt megkérdeztem Tököli Attilától, vállalja-e, de ő azt mondta, hogy ezt is én vállalhatom.

 

- Mit gondol, miért nem Tököli Attila lőtte a büntetőket?

 

- Régóta ismerjük már egymást, és azt mondta egyszer Attila, hogy amikor ellene szabálytalankodnak, akkor általában nem szokta vállalni a büntetőt. Biztos így volt ez most is. A második büntető előtti történést pedig már említettem.

 

- A győriek kapusa, Szasa Sztevanovics azt mondta, hogy tudta, hogy hová szokta lőni a büntetőket. Talán ezért változtatott a második tizenegyesnél?

 

- Ha telirüszttel jól eltalálom a labdát, akkor biztos voltam benne, hogy nem tudja megfogni az első tizenegyest. A második előtt észrevettem, hogy Bojan Brnovics odament a kapushoz, és mondott neki valamit. Ezért úgy döntöttem, hogy a jobb alsót célozom meg. Elképzelhetőnek tartom hogy tudta, hiszen több ETO játékos is csapattársam volt egykoron Debrecenben.

 

- Hogyan értékeli a mérkőzést?

 

- Az első félidőben a Győr jobban játszott nálunk. A második félidőre rendeztük sorainkat. Kiss Tamás és a csereként beálló Sipeki István is megtartotta elöl a labdákat. Beszorítottuk a Győrt. Majd az egyenlítésünk után az ETO-nak óriási helyzetei voltak. Kovács Attila többször is csak bravúrral tudott védeni. Úgy vélem, a szerencsésebb csapat nyerte a találkozót.