„A második helyre könnyen odaérhetünk!”

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 7. 15:22
Várhidi Péter 2006 és 2008 között volt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ezért az ő szavaira is érdemes odafigyelni a sorsolással kapcsolatban. Az e pillanatban az NB II-es Pécset irányító szakember szerint szerencsénk volt.


„Azt kell mondjam, hogy ennél könnyebb csoportba nem is kerülhettünk volna - kezdte összegzését a Sporttelevízióban Várhidi. - Nyilvánvaló, a hollandok kiemelkednek ebből a hatosból, de szerintem a második helyre odaérhet a nemzeti csapat.”

„Úgy vélem, nyugodtan ki lehet tűzni célként a második helyet, hiszen a svédek már nem olyan jók, mint korábban, ráadásul Zlatan Ibrahimovics is inkább a Barcelonára koncentrál a válogatott helyett. Itthon mindenképpen meg kellene fogni a svédeket. A többieket meg lehet verni.”

Az egykori újpesti közönségkedvenc testközelből egyedül Moldovát ismerhette meg, a magyar válogatott akkor kétszer is megmérkőzött velük - éppen Eb-selejtezőkön. Nos, a mérleg felemás, hiszen 2007. március 28. Budapesten 2-0-ra legyőztük őket (Priskin 9., Gera 63.), a visszavágón, 2007. november 17-én azonban súlyos, 3-0-s vereségbe szaladtunk bele Kisinyovban. 

„Az akkor már egy újjáalakuló magyar csapat volt, tulajdonképpen a mai alapja. Nekik minden összejött, az elején mi jó pár helyzetet elpuskáztunk - fejezte be Várhidi.