A Madrid vagy a PSG mentheti meg Matát

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 22. 10:04
Juan Mata hiába volt a Chelsea legjobbja az utóbbi két szezonban, az új menedzsernek, José Mourinhónak ez nem elég. A játékos kiesett a pikszisből, és a menedzser a napokban el is árulta, hogy nem változik a helyzet addig, míg ő is be nem áll a sorba. Ez nem tudni, pontosan mit jelent, de sz biztos, hogy ez a helyzet Matának sem jó, és angol sajtóforrások szerint több klub is hajlandó beugrani, hogy segítsen rajta, és elhozza a Stamford Bridge-ről.


 

José Mourinho szerint Juan Mata nem dolgozik elég keményen, és nem tesz meg mindent, hogy alkalmazkodjon a csapat új, több védekezéssel járó játékstílusához. Ezért aztán nem is játszatja a spanyolt, aki pedig az elmúlt szezonokban a Chelsea legjobbja volt.

Az igazi okok azonban nem ismertek, és például a londoniak egykori játékos-menedzsere (1996-1998), az aranylabdás holland Ruud Gullit szerint a portugál trénert személyes okok vezetik Mata mellőzésénél, és nem sportszakmaiak.

A portugál persze azonnal visszatüzelt, hogy ne szövegeljen az, aki az utóbbi két évben még kispadon sem ült, de akárhogy is van, sem a klubnak, sem Matának nem jó a jelenlegi helyzet. Már csak azért sem, mert ha be akar kerülni a 2014-es világbajnoki keretbe, rendszeres játéklehetőségre van szüksége.

A brit Telegraph értesülései szerint a Chelsea egyre közelebb áll ahhoz, hogy elveszítse a támadó középpályást, és három klub, a spanyol Atlético Madrid, a francia Paris Saint-Germain, és a londoni rivális Tottenham Hotspur készen áll arra, hogy januárban azonnal lecsapjanak a spanyolra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho: Mata már Oscar mögé szorult
Juan Mata 2011 óta játszik a Chelsea csapatában, és eddig mindkét szezonja végén az Év Játékosa volt a Stamford Bridge-en. Az új edzőnek, José Mourinhónak azonban mégsem felel meg a spanyol, eddig csak három meccsen rakta be a...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Juan Mata