A Loki sem éli meg az őszt Európában

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. augusztus 28. 22:40
Nem maradt állva magyar csapat a nemzetközi hadszíntéren augusztus végére. Csakúgy, mint hat éve, most is a berni Young Boys ejtette ki a debrecenieket a második számú európai kupasorozat selejtezőjének utolsó szakaszában (ezúttal 3-1-es összesítéssel). A Loki nyolc sárgával és egy pirossal (Seydi) fejezte be a csütörtök esti, hazai, gól nélküli visszavágót.


A hajdúságiak hiába támadták végig az egész meccset, nem tudták bevenni rivális kapuját (egy alkalommal a kapufát is eltalálták), így nem sikerült 2010 után ismét csoportkörbe jutniuk a második számú európai kupasorozatban, amelyben legutóbb 2012-ben a Videoton szerepelt magyar csapatként.

A EL főtáblájának 12 négycsapatos csoportját pénteken sorsolják ki.

Kondás Elemér az M2-nek: "Egyedül a gól hiányzott a játékunkból. Jó mérkőzést játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, sajnos nem tudtunk betalálni. Sok minden eldőlt az első meccsen, ha 1-1 maradt volna az eredmény Svájcban, akkor most mi vagyunk a továbbjutók."

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, visszavágó:
Debreceni VSC-Young Boys (svájci) 0-0
Debrecen, 7000 néző, v.: Fernández Borbalán (spanyol).

Debreceni VSC: Novakovic - Jovanovic, Máté, Mészáros N. (Morozov, a szünetben), Korhut - Bódi, Varga J., Zsidai, Vadnai (Ferenczi, 79.) - Kulcsár T. (Seydi, 65.), Sidibe.

Young Boys: Mvogo - Hadergjonaj, Rochat, von Bergen, Lecjaks - Steffen, Bertone, Costanzo (Wüthrich, 67.), Sanogo, Nuzzolo (Sutter, 92.) - Frey (Kubo, 81.).

Sárga lap: Zsidai (31.), Korhut (34.), Sidibe (58.), Vadnai (72.), Máté (76.), Varga J. (83.), Ferenczi (85.), illetve Lecjaks (29.), Rochat (32.)
Piros lap: Seydi (90.)

Továbbjutott: a Young Boys 3-1-es összesítéssel.