A Juventus Afellay felé fordul

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 22. 15:59
Változatlan a helyzet Juventusnál kilenc nappal az átigazolási piac zárulta előtt továbbra sincs meg a hiányzó ember a bal oldali középpályára, pedig Eljero Eliát, Luis Nanit, Diego Perottit, Franck Ribéryt és Michael Bastost is vitték volna - hiába. Sebaj, még ott van Ibrahim Afellay!


Utoljára a Hamburg hollandjával fürdöttek be a torinóiak, de aggodalomra semmi ok, már a Barcelonánál próbálkoznak, a Goal.com szerint 8 millió eurót kínálnak a télen vett futballistáért.

Júliusban Rob Jansen, Afellay ügynöke elmondta, a játékos jól érzi magát a Nou Campban és nem áll szándékában távozni, igaz, azóta jött Cesc Fabregas és Alexis Sánchez.

Egy végleges szerződésre a jelek szerint nem sok esély van, de egy kölcsönszerződés annál inkább megállná a helyét, ami a szélsőnek is jót tenne, hiszen nem kellene padoznia.

Egy biztos, a hétvégén kezdődik a Serie A a Zebrák számára Udinében, a középpálya bal oldala pedig továbbra is betöltetlen.